VALKÓI KÖNYVTÁR

VALKÓI KÖNYVTÁR

VALKÓ KÖNYVTÁRI, INFORMÁCIÓS ÉS KÖZÖSSÉGI HELY Tovább, a teljes tartalom megtekintéséhez.

HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY

HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY

Történelmei képek, iratok és nevezetességeink! Tovább, a teljes tartalom megtekintéséhez.

 

MAGYARORSZÁG VÁRMEGYÉI ÉS VÁROSAI “A TELJES BOROVSZKY”

2017. november 21. kedd HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY  Nincs hozzászólás

(Utolsó frissítés: 2017. november 22. szerda)

 

Részletek a könyvből (a digitalizált változat, szövege tartalmaz ma már nem használt nyelvi és helyesírási elemeket esetleg szkennelt OCR hibákat)

Ebben a bejegyzésben csak azok a korszakok vannak megemlítve,  amelyekre jellemző leletek lettek feltárva Valkón a könyv szerint. Természetesen a többi is érdekes,  a teljes könyv a MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR OLDALÁN olvasható:

PEST-PILIS-SOLT-KISKUN VÁRMEGYE KÖZSÉGEI

Irta ifj. Reiszig Ede dr., történetíró, a központi szerkesztő-bizottság tagja

Járási beosztás

A vármegye 14 járásra oszlik, a melyeknek községei a következők: …

V. Gödöllői járás (28 község): Aszód, Bag, Boldog, Csömör, Czinkota, Dány, Domony, Galgahéviz, Gödöllő, Hévizgyörk, Iklad, Isaszeg, Kartal, Kerepes, Kistarcsa, Mogyoród, Nagytarcsa, Péczel, Rákoscsaba, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Szada, Tura, Váczszentlászló, Valkó, Verseg és Zsámbok. – A járás területe 137.544 kat. hold, lakóházak száma 11.178 és az összes lakosság 67.212 lélek. A népességből 55.869 magyar, 2021 német, 9056 tót, 62 oláh, 14 kisorosz, 7 horvát, 21 szerb, 162 egyéb; magyarul tud 63.419; róm. kath. 48.303, gör. kath. 125, ref. 7033, ág. ev. 9218, gör. kel. 62, unit 21, izr. 2408, egyéb 42.

Galgahéviz … Az Ákos nemzetség ősi birtoka és az e nemzetségből leszármazott Prodavizi Ördög Miklósé volt 1425 előtt Tura, Szent-László, Valkó, Nyir, Szörény, Osztár, Monostorallya, Bag, Kis-Némedi és Vácz-Hartyán helységekkel együtt, melyek egészen körülveszik a mai Monostorpusztát, a nemzetség egyik ősi fészkét, hol ősi monostora állott. …

Váczszentlászló

Váczszentlászló. Magyar nagyközség a gödöllői járásban, 256 házzal és 1600, nagyobbára r. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Tura. A vármegye régi irataiban Valkó-Szent-László néven szerepel, s csak a XIX. század negyvenes éveiben kezdték jelenlegi nevét használni. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a pesti nahije községei között szerepel, 7 adóköteles házzal. A török hódoltság végszakában népessége nagyon megfogyott. 1691-ben még csak egy nyolczad portát vetettek ki rá; de rövid idő alatt népessége annyira megnövekedett, hogy 1695-ben 2 portával rótták meg. 1715-ben 18, 1720-ban 20 magyar és 6 tót adóköteles háztartást írtak össze e helységben. A plebánia 1675-ben már fennállott, anyakönyvei 1740-ben kezdődnék. A templom 1744-ben épült. A község kezelése alatt áll a Katona Márton-féle alapítvány, melyet az alapító volt cs. kir. alezredes az olasz háboruban Veronánál történt megmenekülése emlékére tett 1846-ban. Ez alapítvány kamatait évenként a községi szegények között osztják szét. 1848 előtt 43 és fél úrbértelke volt a helységnek. 1848-ig a herczeg Esterházy család volt a helység földesura. E család sarja: herczeg Esterházy Pál, 1860-ig volt itt birtokos. A tagosítás 1863-ban történt. Jelenleg a gödöllői koronauradalomnak és báró Schossberger Viktornak van itt nagyobb birtoka. A községben van egy gőzhengermalom és a r. katholikusoknak temetkezési egyletük. A községhez tartoznak: Koronaliget, Társmajor, Csonkás, Viktormajor és Fürjes. A község határát az ú. n. Csörszárka szeli át.

Valkó

Valkó, magyar nagyközség a gödöllői járásban, 320 házzal és 2400, nagyobbára r. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Tura. A valkói erdő, mely királyunknak is kedvencz vadászóhelye volt, már a középkorban is látott fejedelmi vadászokat. 1382-ben Nagy Lajos király vadászott az itteni erdőségekben, sőt Mátyás király is kirándult ide vadászni. A XV. század elején Prodavízi Ördög Miklós birtoka, aki Zsigmond királynak adta cserébe. E birtokokat Albert király 1438-ban a Rozgonyiaknak adta. 1559-ben már a török hódoltsághoz tartozott; 25 adóköteles házzal. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a pesti nahije községei között találjuk, két adóköteles házzal. A hódoltság végszakában pusztulásnak indult és 1695-ben csak fél portát vetettek ki e helységre. 1715-ben 30, 1720-ban 27 adóköteles magyar háztartást írtak benne össze. A község róm. kath. temploma 1810-ben épült. 1848 előtt 38 és fél úrbértelke volt, mely 156 telkesgazda között oszlott meg. 1848-ig a herczeg Esterházy család volt a helység földesura. A tagosítás 1863-ban történt. Az 1849 április 6-án vívott isaszegi csata, melyben Görgey fényes győzelmet aratott Windisch-Grätz fölött, Valkó határát is érintette. A herczeg Esterházyak itteni erdőbirtokát 1867-ben a magyar kormány vette meg és a gödöllői koronauradalomhoz csatolta. Jelenleg a gödöllői koronauradalom és báró Schossberger Viktor a helység legnagyobb birtokosa. A községhez tartozik: Simontanya, Törökúti tanya, Rudolfvölgy, Csákóitanya, Zsigmondmajor és Kisharaszti.

A VÁRMEGYE ŐSKORA

Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegye régészeti emlékei az őskortól a honfoglalásig

Irta Márton Lajos dr., a Nemzeti Múzeum régiségtárának segédőre

Az emberi élet legrégibb emlékei a vármegye területén az újabb kőkorral kezdődnek; de lehet, hogy a ki néhány év múlva fog őskori emlékeinkkel foglalkozni, egy új lapot illeszthet e sorok elébe, a mely régebbi időkről fog szólani. A miskolczi leletek után nem lehet kétség az iránt, hogy a magyar Felvidék barlangjaiban már a régibb kőkorban ott élt az ember. A vármegye nyugati határának szomszédságából, Tatabányáról az a hír kelt szárnyra, hogy az emberi élet e régibb szakának emlékei ott is napfényre kerültek. Mi a főváros közelében emelkedő hegyek barlangjaiból remélhetünk ilyen leleteket. Ezekre a barlangokra már 1881-ben felhívta a figyelmet Lóczy Lajos s közülök néhányat egyenesen mint olyant jelöl meg, mely fekvésével és alkotásával alkalmas volt emberi lakhelyül. A barlangok lakott voltáról tanúskodik az a kultúr-réteg is, a mely jelenlegi talajukat alkotja. Egyikük, az ú. n. Arankabarlang, még Budapest határában fekszik. A Szép Juhásznétól nem messze, a Hárshegy oldalában. Két kisebb odú van az Ördögárok szurdokában, a Remete Boldogasszonyról elnevezett búcsújáróhely közelében. Mindezeknél jelentékenyebbnek látszik a csobánkai Csontbarlang, már kiterjedésénél fogva is, de főleg azért, mert talaja egész – mintegy 160 méternyi – kiterjedésében kultúrréteg. E kultúrréteg főleg újabbkori tárgyakat tartalmazott, a melyek arról tanuskodnak, hogy a környék lakossága veszély idején egészen a Kr. u. XVI. századig ebben a barlangban keresett magának rejtekhelyet. Sajnos, a barlangból eddig előkerült leleteken nem látni nyomát a régibb kőkori ember kezemunkájának, csupán hatalmas kortársának, a barlangi medvének csontjai figyelmeztetnek arra a lehetőségre, hogy a kultúrrétegnek egész kiterjedésében való átkutatása e kor jellemző kőeszközeit is napvilágra hozhatja. A pestvármegyei barlangi leletek között eddig legrégiebbek azok az újabb kőkori cseréptöredékek, a melyeket Lóczy gyűjtött az Ördögárokmenti odúkban.

Neolith-kor

A neolith-korban már a Gellérthegyi, amazoknál alacsonyabb fekvésű barlangok is aligha voltak néptelenek, legalább valószínűleg ezeknek lakóitól erednek a déli lejtőn gyakran föllépő cseréptöredékek. E föltevést támogatja egy fúrásnál eltörött és ismét munkába vett kőbalta, a melyet a Nemzeti Múzeum régiségosztálya őriz és a melynek lelhelyéül egy Gellérthegyi barlangot jelölt meg az ajándékozó, még e nyomok nélkül is valószínűvé tenné azt a barlangok egyike, a nyílásával a Ferencz József-hídra néző tágas üreg, a menedékhelyül szolgáló barlangnak eme jellemző példája.

A barlangokból eredő gyér leletek mellett az újabb kőkornak számos emléke maradt reánk a vármegye területének dombos és sík részén egyaránt, lakó-telepeken, sírokban és szórványos leletek alakjában. Mindezek a leletek a népesség jelentékeny sűrűségére mutatnak.

A dombos vidéken leginkább a kilátást nyújtó, de egyszersmind könnyen védhető magaslatokat látjuk megszállva és némelykor sánczolással megerősítve.

Rómer Flóris (teljes nevén Rómer Flóris Ferenc, Pozsony, 1815. április 12. – Nagyvárad, 1889. március 18.) régész, művészettörténész, festőművész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, nagyváradi nagyprépost-kanonok.  A magyar régészet atyja.

Rómer Flóris

Rómer hat ilyen erődített telepet, ú. n. pogányvárat említ a vármegyében, elsorolása azonban nem teljes, mint a hogy valószínűleg nem lesz teljessé az által sem, ha még hozzáfűzzük a váczi pogányvárat, a solymári földvárat a tápiószecsői és tápiósülyi sánczokat, a péczeli, tápiósági, pusztazsigeri várhegyet és az ugyancsak Várhegy nevű hármas földvárat Tápióbicske határában, a falutól délnyugatra, a tó szélén. Az ilyen erődített telepek jelentőségüket többnyire még sokkal későbbi időben is megtartották, de úgylátszik, javarészük még a kőkorban keletkezett. A vármegyében lévő pogányvárak közül csak a tápióbicskei, a péczeli és gombai várhegyekről állíthatjuk ezt teljes bizonyossággal, mert csak ezekről ismerünk teljes hitelt érdemlő leleteket. A tápióbicskeiről néhány kővésőt a soproni múzeumban; a péczeli várhegyről a Zsigmondy Vilmos által egyéb péczeli tárgyakkal a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott kőszerszámokat. A váczi pogányvárról Varázséji Gusztáv ásatási jelentéséből értesülünk. A földvár a Duka községtől Vácz éjszakkeleti oldalán félkör-ívben húzódó dombhát Duna felőli végének a tetején van, sánczárokkal körülvett, 120 méter hosszú, 20-40 méter széles fennsík. A leletek közül agyagkúpot, orsógombokat, obsidián- és kovaszilánkokat, csontvésőt említ, kezdetleges díszű töredékek mellett különösem kiemel egy “meanderes” díszű cserépdarabot. A gombai Várhegyről egy a telep életét sok oldalról megvilágító gyűjtemény van a Nemzeti Múzeumban, a melynek zömét Kubinyi Ferencz 1858-ik évi ásatása szolgáltatta s a melyet a Fáy-család több tagja gyarapított adományaival. Kubinyi Gombán nemcsak a leleteket gyűjtötte össze, figyelmét lekötötte maga a lelőhely is. Pontos leírását adja a felszín alakulásának s leírta, felmérte, lerajzoltatta az ásatása alkalmával észlelt “áldozati helyeket”, az áldozati helyek “tűzpadjait” födő kultúrrétegeket.

A várhegy külső alakja nem igen változott Kubinyi fölvétele óta, ma is felismerhető a hegyháton a délkelet-éjszaknyugati irányban elterülő földvár keleti oldalán, valamint az éjszaknyugati oldalon is a 1/2 öl magas, 1 1/2 öl széles párkányzat, valamint a valamivel emelkedett éjszaknyugati csúcs déli oldalán levő kettős sánczolás. A Kubinyitól jelzett két út közül tisztán csak a borház mellett felvezető út ismerhető fel; ma is ez szolgál feljáró útul s azt hiszem, a földvár eredeti feljárója is ez lehetett, ugyanis, a mint ezt más hasonló erődíseknél is észlelhetjük, az út akként kanyarodik, hogy a rajta felfelé haladónak jobb oldala van a vár felé fordulva.

A mit Kubinyi az általa észlelt áldozati helyekről elmond, nem egészen világos. A rajzok és a szövegben közölt méretek összevetése után azonban mégis valószínűnek kell tartanunk, hogy azok földbe mélyített putrifélék lehettek.

A Kubinyi ásatásából eredő tárgyak és azok, a melyekkel a Fáy-család tagjai “kedveskedtek” a Nemzeti Múzeumnak, kevés kivétellel kő-, csont- és cseréprégiségek. Vannak közöttük balták és vésők szerpentinből, bazaltból és egyéb kőzetekből, továbbá őrlő- és csiszolókövek, parittyakő és kő-amulette. A csontszerszámok anyaga leginkább szarvas-agancs, a melyből kalapácsok, simítók, vésők és lyukasztók készültek; a disznóagyar, mint más őstelepeken, itt is fölfűzésre szolgáló csecsebecseként szerepel. A cseréprégiségek, díszítésüket és technikai kivitelüket tekintve, elég szerények, de többféle rendeltetésnek megfelelő alakokat lelünk közöttük; a leggyakoriabb alak az egyszerű kis bögre, de a töredékek között vannak tálak, nagyobb edények, födők részei is s olyan tárgyak, a melyeknek készítésében később más anyag váltotta fel az agyagot, így előfordult agyagkanál és tölcsérféle is. Az ismert tűztámasztók, ú. n. tűzikutyák alakja Gombán csonka gula. A lakótelepeken rendesen fellépő faltapasztás-töredékek sem hiányoznak, a rőzse-lenyomatokkal s egy ilyen töredékben Kubinyi helyesen ismeri fel a katlan tűzhely-karimáját. Az agyagleletek sorát néhány megmagyarázhatatlan rendeltetésű tárgy és egy állatszobrocska zárják be. Kubinyi nem feledkezett meg a konyhahulladékok között lelt állatcsontokról sem, a szarvas, ló, disznó és marhacsontokról, valamint a kőkori népek előtt, úgylátszik, nagy kedveltségnek örvendett édesvízikagylókról, az ú. n. békateknőkről. Nagy Géza többször idézett művében beható vizsgálat alá vette a gombai leleteket s a várhegy korát arra az átmeneti időszakra teszi, mikor a neolithkori nép régi kő- és csont-szerszámait használta, de már a bronzot is ismerte.

A szalagdíszes töredékek, a melyekre hivatkozik, valamint az átfúrt fejű bronztűk, a korai bronzkor e jellemző alakjai, teljesen igazolják ezt a korhatározást, részemről mégis hajlandó volnék a telep korát a bronzkor felé kiterjeszteni, mert az alföldi telepeinken otthonos bütykös díszítések nehány, a Kubinyi által (id. hely VIII. T. 40, 42, 49.) bemutatott fejlettebb változata, már nem tartozik a bronzkor legidősebb alakjai közé.

Az erődített őstelepeken kívül egyéb telepeket is ismerünk a cserháti dombosvidéken. Az ezekre vonatkozó adatokról leginkább Závodszky István őrszentmiklósi, majd valkói jegyző feljegyzéseiből értesülünk. Nem rendszeres ásatásokról szólnak ezek a jegyzetek, de az ismerősöktől, ügyfelektől nekiajándékozott tárgyak lelhelyéről s Závodszky “régészeti kirándulásairól.” Gyakrabban felkereste az olyan határrészeket, a hol a felszínen szoktak régiségek előfordulni s ritkán tért haza zsákmány nélkül. Ilyen módon szép gyűjteményre tett szert, melyből 1876-ik év őszén néhány szebb példányt engedett át a Nemzeti Múzeumnak, a gyűjtemény többi részét pedig 1896-ban szerezte meg a Nemzeti Múzeum. A gyűjteményt a lelhelyek, sőt némelykor a lelkörülményekre is kiterjeszkedő pontos lajstrom teszi kiválóan becsessé. Tőle értesülünk a valkói határban lelt kőkori tárgyakról.

Egy őstelep jelezve van Varsányinak már előbb idézett térképén is. Ez valószinűleg az ú. n. Kásatetőn volt, mert innen került nagyobb számú kőkori és bronzkori tárgy Varsányi gyűjteményébe. Van Valkó határában, a Csákó parton, a koronauradalmi birtokon egy köralakú kisebb sánczolás is, melynek átvágása nagyon csekély eredménynyel honorálta fáradságunkat. Az alákerült egyetlen jellegzetes tárgy, egy XII. századi sarkantyú, már történelmi időben keletkezettnek mutatja ezt a kis erődítést.

Olyan mennyiségben lépnek itt föl a kőrégiségek, hogy lehetetlen e helyen nagyobb telepre nem következtetnünk. A tárgyak zöme az ú. n. Kásatetőről való, valószínűleg itt lehetett a Varsányi térképén is jelzett őstelep, melyről Závodszky is megemlékezik. Telephelyre vall az innen előkerült kő-és bronzkori lelet-anyag is, de úgylátszik, ez nem az egyedüli őstelep a község határában, mert Závodszky hasonló természetű leletanyagot gyűjtött az urasági téglaház agyagbányájából is. Az egész határban mindenütt fellépő szórványos leletekre lehetetlen itt részletesen kiterjeszkedni.

Bronzkorszak

Mint Gomba példája mutatja, a dombos vidéken levő kőkori őstelepek lakottak lehettek még a bronzkorban is, bár igen kevés adat áll ezekről rendelkezésünkre, kétségtelenül még inkább megállhat ez a föltevés az alföldi telepekre vonatkoztatva; ezeknek virágzása ugyanis már a bronzkorba esik. A Cserhátról ismert telepekhez még egy újabban ismertté lett tiszta bronzkori telepet fűzhetünk, a mely Boldog község határában a Csurjány-dűlő egy dombhátán terült el s a mely földbe bemélyített üreglakásokból állott, a telep lakosai házaik körül temették el halottaikat, mert a kunyhók melletti üregekben urnák voltak.

Láttuk föntebb, mint lép lassanként alföldi telepeink életében a réz és a bronz a kő helyére, lassan, mert a rézeszközökkel együtt még sűrűn szerepel az átfúrt kőbalta és kalapács; ezt mutatják a tószegi észleletek, de valószínűleg kiterjeszthetők ezek az alpári telepre is, a melynek lelet-anyaga annyi hasonlóságot mutat emehhez. Természetesen nem meríti ki a tószegi leletanyag minden változatát, de fölleljük benne az ansa lunatás edény-alakokat, a melyek Tószegen már elég korán jelentkeznek s a hosszúkás alakú ú. n. halsütő-tálakat; ellenben hiányoznak a keretelő ízléshez tartozó bekarczolt díszítmények, a melyek Tószegen mind az alsó, mind a középső rétegben jelentkeznek, s hiányoznak az unetitzi típushoz tartozó alakok is. E formák fiatalabb kortársaiként jelentkezik Tószegen s átmegy még a legfelső rétegbe is a bütykös díszítésű s a mészbetétes agyagmívesség. Az utóbbi, ellentétben amazzal, az eddigi észleletek szerint, a felsőbb rétegben gyérül. A legfelsőbb réteget a bütykös díszítés mellett, egy magos, bőnyakú, lapított alakú, öblös testű edényalak jellemzi. E forma testének kiemelkedő, csavart bordás díszítése turbánszerű külsőt kölcsönöz. A csavart díszítés a fölső rétegben bütykökkel kombináltan is előfordul.

A bronztárgyak, a melyeket nem tett a környező réteg vegyi hatása felismerhetetlenné, jobbára a korai bronzkorból valók, így az ellapított és felcsavart fejű tűk, átfúrt fejű tűk, a többszörösen hajlított és visszahajlított bronz- és aranysodronyból készült gyűrűk, a szívalakú bronzcsüngők, a kis hengerded spirálisok. A felsőbb rétegekben kevesebb a fémtárgy, ezek gombostűk, keskeny élű, köpűs véső, kard-töredék és öntő-minták czófalvi típusú baltákhoz.

A fém-régiségeken kívül más anyagokat is találunk felhasználva a felsőbb rétegekben; így a szokásos agyar- és kagyló-gyöngyök mellett az éjszaki borostyánkövet és kékmázas kő- és paszta-gyöngyöket, a melyek viszont távoli déli vidék felé, Egyptomra utalnak, a hol e fajta gyöngyök készültek, tanúskodva ekként a kor messzeágazó kereskedelmi érintkezéséről.

A gazdasági életről némi fogalmat nyújt, a lakások belsejében felhalmozott sok termény, búza, árpa, borsó, köles, lencse, vadkörte, sulyom-mag s egyéb vad növénynek gyógyczélra összegyűjtött magvai és a sok őrlő és magtörő kő.

A legutóbbi ásatás több szövetfoszlányt is hozott felszínre, valamint zsinórokká összesodrott fonalakat is.

Az életmód megvilágításához sokban hozzájárul az elejtett vagy leölt állatok csontjainak összegyűjtött anyaga; ezek között a szarvasmarha-félék, szarvasok, őzek, sertés, kutya, juh és kisebb állatok csontjai, halbordák és csigolyák szerepelnek. Mindezeknek az állatoknak csontjait bámulatos ügyességgel dolgozták fel vésőkké, árakká és egyéb szerszámokká. Az alsó rétegben a hatalmas agancs-kalapácsok és csákányok gyakoriak, ezeket, valamint a finom csonttűket, a felsőbb rétegekben nem találjuk. Más, csinosan díszített, gondosan megmunkált tárgyak lépnek a helyükre: zabla-oldalrudak, kis csontkarikák, csinos körkörös díszítéssel, vadkan-agyar lapjaiból készített hajtűk és végül a szakállas nyílcsúcsok, a melyeknek készítésében éri el a tószegi-őslakók ügyessége a legmagasabb fokot.

A tószegi és alpári őstelepekhez fűződik Tetétlen pusztán egy kisebb őstelep, a melyről az Arch. Ért. (1879. 367. 1.) révén veszünk tudomást s valószínűleg őstelep volt a nagykőrösi határban levő Földvár és Csépvár, vagy Csipvár nevű sánczolások helyén is. Az előbbi itt-ott 9-10 méter magas, egész kiterjedésében mintegy tíz holdnyi fennsík. Nagy Géza 1896-iki ásatása alkalmával benne őskori nyomokra nem talált, de az 1879-iki ásatásból, a melyet Hampel .József, Thallóczy Lajos, Pulszky Károly vezettek, került elő néhány szerényebb őskori lelet s néhány tűzhely, a melyek miatt Wagner János a Földvárat és a Csépvárat, a mely kb. 50 m átmérőjű kis sáncz, az őskori telepek közé sorozza.

Míg őskori telepről ilyen kevés helyről van csak tudomásunk, igen nagy a bronzkori temetők száma a vármegyében, az ezekhez tartozó telepek valószínűleg földbe mélyített üreg-lakások lehettek, a melyek kevésbé mély szántásnál nem árulják el magukat. A zsugorított temetkezés aránylag kevés helyen fordult elő; Bene pusztán, Vatyán, Inárcson, a mely helyeken utóbb a halotthamvasztás szokása lép föl; a benei temetkezéseket az ansa lunatának fellépése, a kísérő keramikai mellékleteken teszi érdekessé, egyéb mellékletei, az átfúrt fejű bronztűk, kétségtelenül tanúskodnak kora és a temetkezésnek az ottani urnatemetőkkel való egykorúsága mellett is. A vármegye dunántuli részéből a tinnyei ú. n. rácztemetőből vannak Vásárhelyi gyűjteményében zsugorított sírok mellől kiásott bronzeszközök.

A vármegye területén levő urnatemetők közül, több-kevesebb leletanyag alapján az irodalomban a következők ismeretesek: Budapest-Kelenföld, Albertfalva, Tinnye, Páty és Szentendre a Duna jobbpartján; a Duna balpartján a főváros környékén és a Cserháton, ismerünk urnatemetőt a városligetben, a külső soroksári-úton, Újpesten, Káposztásmegyeren, a rákosi országút mentén, a Zuglóban, Dunakeszin, Pestszentlőrinczen, Aszódon, Őrszentmiklóson, Pusztavarsányban, Mendén, Monoron, Szentlőrinczkátán, Dányon, Boldogon, Tápiószelén, Czegléden kettőt, Abonyban kettőt, Tószegen az Ökörhalomban, Tetétlen pusztán, Törtelen; Budapesttől déli irányban és a vármegye alsó részében, Soroksáron, Dunaharasztiban, Ócsán, Sáriban, Inárcson, Peregen, Gyón és Dabas határán, Bugyiban, Gyónon, Ráczkevén, Szigetszentmiklóson, Tököl és Csép határán, továbbá Harta és Bojár között, Vatyán, Benén, Izsákon, Kiskőrösön, Szeremlén és Kalocsán. Korrendi vagy néprajzi osztályozást ezek között a temetők között csak alapos, beható vizsgálat, egész leletanyaguk gondos összevetése alapján lehetne végezni. Itt csak egyes hasonlóságokra utalhatok, a melyek az áttekintésnél szembe szöknek.

Így szembeötlő a hasonlóság a tószegi körhalomból előkerült urnák és a vatyai urna-leletek között; a hasonlóság főleg a Kada publikácziójából kimaradt unetitzi formákban van. Sajnos, az ökörhalmi leleteket nem ismerjük úgy, mint a vatyaiakat, de a vatyai példányok az ökörhalomi temetővel kétségtelen összeköttetésben levő Laposhalom második rétegének, valamint felsőbb rétegeinek kultúrájához is mutatnak hasonlóságot, főleg bekarczolt és bütykös díszítményeik révén érdekes lenne ismerni az összefüggést a keramikai leletek és a bronztárgyak között, mert a míg a keramika már több kései alakot is mutat, a bronz-leletek szinte egy időpont, a korai bronzkor előhaladottabb szakából valónak látszanak, így a kis hengerded rézspirálisok, a lapított és felsodrott fejű tűk, átfúrt fejű és cziprusi tűk, a csüngő spirálisok, a szívidomú csüngők, a széleiken felcsavart trapéz-alakú övlemezek, a csövecskékből összeállítottnak látszó övdíszek, valamint végül a kis háromszögű tőrök is. Ugyanezek a mellékletek kísérték a szigetszentmiklósi és a Vatyához közeli ócsai és inárcsi urnákat is; az utóbbi helyről a kecskeméti múzeum fiatalabbnak látszó tárgyakat is őriz, így a három trébelt aranypitykét, a melyeknek alakját még hallstatti formák kíséretében is megleljük. E fiatalabb formák közé vegyülnek e régebbi alakok a kétségtelenül hosszú életű dunakeszi urnatemetőben is, a melyet Nagy Géza gondos tanulmányában szintén egy csoportba sorozott az ócsai temetővel, hozzáfűzve még a vármegyében levők közül a külső soroksári-úti, a soroksári, peregi, aszódi, tétényi urnatermetőket, de egykorúaknak látszanak ezekkel a káp.-megyeri, a szigetszentmiklósi temetők s az 1906-ban Nagy Gézától kiásott zuglói urnasírok is. Nagy Géza a temetkezési szokás azonossága alapján csoportosította ezeket a temetőket, a melyek mindegyikében a puszta földbe tették le tálalkú, mélyebb edénynyel leborítva a hamvakat rejtő urnát. Kada közleményéből tudjuk, hogy ez volt a szokás Vatyán és ez volt a szokás Tószegen is. Be voltak födve a Kuzsinszky Bálinttól kiásott bugyi urnafészkek is. Kevésbé világos a czeglédi urnatemetőé, a melyben minden nagyobb edény fölött egy kisebb volt.

A tinnyei és szentlőrinczi urnatemetőket Nagy Géza már a vaskorba helyezi, s későinek látszik a Harta és Bojár közötti, valamint a kiskőrösi urnatemető is. A nagyobb urnatemetőkben, mint Dunakeszin és Vatyán, fellép a mészbetétes díszítés, bronzkori fejlettebb formájában s így ezek a temetők már benyúlnak a kifejlett bronzkorba, a melynek szép mészbetétes díszítésével oly jellemző képviselője a szeremlei urnatemető. A N. Múzeum, a halasi főgimnázium gyűjteménye néhány igen szép példányt őriz e helyről, de sajnos, – erre vonatkozó törvényünk nem lévén, – az utóbbi években lábrakapott kereskedői ásatások külföldre juttatták a szeremlei temetőből származó leletek zömét. A szeremlei urnák kétszer öblösített testükkel, kihajló széles peremükkel, itáliai, jelesen vilanova formákhoz állanak közel; de még teljesen szigorú kronológiai támpontok híjján nem tekinthető eldöntöttnek, hogy nem önálló fejlemények-e, a melyek talán inkább a korábbiaknak tartott csehországi és lausitzi kétszer öblösített edényekkel függnek össze, sőt vannak hazai szerzőink, a kik közvetetlenül a kőkori emlékek után sorakoztatják ezeket; de az újabb adatok nem támogatják azt a szeremlei észleletet, hogy az edények zsugorított vázakat kisérték volna s díszítési módjuk a kifejlett bronzkor emlékeihez fűzi őket.

Látjuk, hogy az urnatemetők a bronzkori népesség rendkívüli sűrűségéről tanúskodnak. Még teljesebbé lesz a kép, ha a szórványos leletekre és a bronz kincsleletekre is kiterjesztjük figyelmünket.

Ismerünk a jobbparti részről, Óbudáról lapos rézvésőkkel együtt előkerült tokos vésőket, hurokban végződő korongalakú tekercset, bronz kard-markolatot, tokos és füles vésőt, bronz lándzsa-hegyet.

Dunabogdánynak a kőkori lelhelyek között említett őstelepe a bronzkorban is szerepel, de e mellett szórványos leleteket is említ innen Hampel (Trouvailles 17870): bronzborotvát, kést és tűtöredéket, egy karikát, három beléfoglalt. gyűrűvel.

Herczeghalomról Hampel nagyobb bronzkincset ismertet, a mely ott Metternich-Sándor Paulina herczegnő birtokán került elő 1895-ben; ebből a kincsből 195 darabból álló sorozatot ajándékozott a herczegnő a N. Múzeumnak s azóta is gazdagította a régiségosztály gyűjteményét; ez újabb ajándék is számos megyebeli leletet tartalmazott.

Torbágyról és Solymárról szerény bronztárgyakat, Tinnyéről, ú. n. vezérkorongos fibulát őriz a N. Múzeum, ezenkívül bronzlándzsát és sarlót, az előbbit a már a vaskorba átnyúló urnatemetővel hozza kapcsolatba Nagy Géza. Tétény pedig az Egger testvérek által Londonban elárverezett magyarországi leletek lelhelyei között szerepel.

Szentendréről Hampel három leletet említ (Bronzkor II. 142): egy cserép-edényben lelt kincset, a melynek egy része a N. Múzeumba került; két korongos tűt és tekercset, a mely a Kubinyi-gyűjteményekkel jutott a N. Múzeumba; a harmadik lelet még 1810-ben került elő: kardmarkolatból, egy ép és egy csonka orsó-féle eszközből állott. A legutóbbi években a N. Múzeum e helyről egy hosszú fibulát is szerzett, a melynek nyolczasokká csavart kengyele korongalakú tekercsben végződik. (52-1904).

Budapesten, a Duna medrének kotrása alkalmával, gyakran kerülnek elő bronztárgyak; így 1850-ben egy óriási kardlelet, mely nem tudni bizonyosan hány – az eltérő adatok szerint 12-25 – példányból állhatott s Fejérváry Gábor gyűjteményével külföldre került; hasonlókép külföldre került két másik ugyan-csak a Duna-mederben lelt kard; egyikük liliomlevél-alakú pengéjű, hazai forma; a másik olyan alak, a melyet éleinek körvonalai után hullámvonalasnak szokás megjelölni. Két másik kardot a Margitsziget közelében emelt ki a kotrógép; ezek most a N. Múzeumban vannak; egyik a nálunk nagyon elterjedt nádlevél idomú és markolatlemezes formának szép és teljesen ép példánya; a másik nádlevél alakú pengéjű, bronzmarkolatú kardot, pengéjének szokatlan hajlott volta teszi érdekessé. Ugyancsak a Margitsziget alatt került elő egy lándzsacsúcs, a Gellérthegy alatt pedig egy őskori bronz halászhorog, egy másik halászhorog, egy lándzsacsúcscsal együtt a Kopasz-Zátony tájékáról való; legutóbb: 1908-ban őskori bronzsarlót emelt ki a Dunamederből a kotrógép. A pesti oldalon a festészeti mesteriskola kertjében egy tokos bronzvésőt leltek.

Hampel Váczról több tárgyat említ: egy lelethez tartozó, törthegyű tőrpengét, lándzsacsúcsot, sarlót, tokos vésőt és patkó-alakú, vonalas díszű nyílt karéket. – Ugyaninnen őskori arany lánczszemet (csüngő spirális) szerzett a. N. Múzeum 1904-ben (29/904.) Meg kell még emlékeznünk egy nevezetes váczi tárgyról: egy fibuláról, a mely e fontos őskori ékszer igen korai formájához, az ú. n. Peschiera típushoz tartozik.

Rákosfalváról egy bronzkard-töredéket ismerünk, (102/1904). Rákospalotáról pedig egy nagyobb bronzkincset, a melylyel számosan foglalkoztak. Első ízben Hampel tette közzé a leletet (A. É. XIV. r. f. 52-60), a mely 1878-ban került elő, 38 bronztárgyból állott, a melyek egy összetörött, de összeállítható bögrében voltak a földbe rejtve; utána Reinecke Pál és Kossina Gusztáv foglalkozott a lelettel s mindkettő egyetértőleg a bronzkor II. időszakába helyezte azt. Nézetüknek teljes méltatását találjuk meg Nagy Géza többször idézett művében, valamint az ő saját értékes reflexióit is. A lelet főérdekességét az adja meg, hogy nemcsak az osztrák, cseh és délnémet, de az oderavidéki emlékcsoportokhoz is kapcsolatot alkot. Tárgyai közül itt csak egy korongos végű csákányt, egy magános spirális korongokba kifutó karpereczet s egy széles bordázott karpereczet említek fel.

Nagy Géza Alagról, Sikátorról és Rákoskeresztúrról is említ kisebb bronzkori leleteket. A bronzkori emlékek közé sorozza Hampel a péczeli kétosztályú edényt is. – Isaszegről származó tokos bronzvéső és bronzsarló van a N. Muzeumban (107/1897. és 114/1903.)

Gödöllő vidékéről számos kisebb leletről értesülünk Hampel művéből. (II. 47.) E tárgyak a gödöllői múzeumba kerültek, míg Závodszky gyűjtéséből a. N. Múzeum gazdagodott több gödöllői régiséggel.

Aszódról, a hol fontosabb bronzkori telep lehetett, számos tárgy van a N. Múzeumban; ezek nagyobbrészt Varsányi János gyűjteményéből kerültek ide. Mint a gödöllői leletek, ezek is már nagyobbrészt a bronzkor legvégéről, az átmenet időszakából valók, így ezekről, valamint a váczszentlászlói leletekről, az átmeneti jelenségek között fogok megemlékezni, de a Galgavidék s a Csörszárok melléke igen gazdag bronzkori emlékekben. Ismerünk innen leleteket Ikladról, Domonyról, Valkóról, Varsánypusztáról, Turáról, Galgahévízről, melyeket Hampel és Nagy Géza felsorolnak.

Római kor

A vármegye dunántúli vidékének La Tène-kultúrával bíró népe, az éremleletekről is ismert eraviscusok, nem vesztették el függetlenségüket Augusztus császár hódításaival, a mint ezt még a Kr. u. I. század második felében is fönnálló 185független pénzverésük is bizonyítja, de szövetséges viszonyban állottak a római birodalommal. Hampel (az Eraviscus nép és emlékei 13. 1.) a még független eraviscusoknak tulajdonítja a dunai partvonal megerősítését, a mely talán nem is az I. században a Duna-Tisza közén megtelepült jazyges metanastae ellen, de még régebben a dákok ellenében készülhetett. Valószínűleg védelmi okok késztették a rómaiakat is ennek a vonalnak egész hosszában való megszállására. E megszállás korát Hampel Traianus (K. u. 98-117) uralkodásának idejére teszi, Kuzsinszky (Magyarország emlékszerű maradványai a római korból, a Beöthyféle Művészetek Történetében 513-542) szerint az már Domitianus (81-96 K. u.) korában végbe ment, úgy látszik, minden nagyobb megrázkódás nélkül. A kelták egyik főhelye Aquincum mellett épül föl, talán még az I. század végén a II. Adiutrix legió táborhelye s a katonai igazgatás e központjához csatlakozik a határszéli erődítéseknek lánczolata, az ú. n. limes. E hatalmas védelmi vonalnak szerkezetét, a rómaik négyszázados hódítása alatt teremtett közigazgatási szervezet és kultúrális élet nyilvánulásait, számos emléken tanulmányozhatjuk még ma is. S valóban csodálattal tölt el, hogy e középpontból távol eső provinciában is mily fejlett életigényekről tanúskodnak ezek az emlékek; első sorban Aquincum romjai, kövezett utczáival, vízvezetékével, fürdőivel, torna- és vásárcsarnokával, amphiteatrumával, színházával. De a vármegye közigazgatási területén is számos emléke maradt ennek a kulturának. A Duna mentén Téténynyel (Campona) kezdődik meg az erődök sora, a balparton Aquincummal szemben, a Rákos patak torkolatánál, Transaquincum; feljebb a szentendrei tábor (Ulcisa castra), a melynek Rómer 1877-ben még ölnyi vastagságú falait említi. (V. ö. Arch. Ért. 1877. 73. 1.) Ezekhez a horányi révnél és ezzel szemben a balparton Dunakeszin egy-egy burgus csatlakozik. A Dunabogdány és Tahitótfalu között egykor fönnállott Cirpi vagy Carpis Castellumnak hasonlóképen erős falairól beszél Rómer. Úgy látszik, római erődítés volt Váczczal szemben az ú. n. Bolhavár is, a honnan bélyeges vízvezetéki csőtöredékeket őriz a N. Múzeum régiség-osztálya. Talán azonos ez a Gerecze által (id. mű 640) említett római hídfővel. Ugyanez a szerző Visegrádnál is említ római táborhelyet, ez a Vizivárostól keletre fekvő szőlőhegyen volt. A védelem fontos eszköze volt az erődöket és nagyobb táborhelyeket összekötő úthálózat. A kétségtelenül megállapított, valamint a föltételezett pannóniai úthálózatok térképét az Arch. értesítő 1905-iki évfolyamában (164. 1.) összeállította Finály Gábor; megbírálva az előbbi hasonló czélú munkálatokat, maga is újabb föltevésekkel járul a kérdés tisztázásához. Az Aquincumból kiágazó római útvonalak közül kétségen felül megállapítottnak tekinti a partmenti útvonalat Tétény, Budafok, Aquincum, Szentendre, Dunabogdány, Visegrád érintésével, továbbá az Esztergomot Aquincummal Táth, Dorog, Csév, Solymár érintésével összekötő útat, ez utóbbihoz csatlakozik a Domaszevszky által feltételezett solymári kiágazás, Piliscsaba érintésével Tata irányában. Érdekes adattal járult Vásárhelyi a Rómer által az ürömi és borosjenői határig nyomozott útvonal további irányának földerítéséhez, a Halász Gedeontól 1812-ben szerkesztett hiteles térkép és egy 1742-iki határjárási oklevél közzétételével. Finály térképe ezenkívül föltünteti az aquincum-bicskei útat, a melynek létezése általánosan elfogadott föltevés, s még egy útvonalat tételez föl Aquincumtól Bicske felé. A hadi építkezéseken és hadi útakon kívül egyéb emlékszerű maradványok még a Mithras-templomok, a minőket három helyről ismerünk a vármegyéből, úgy mint Budaörsről (Arch. Ért. 1895, 375), Szentendréről (u. o. 1894, 444,) és Kistétényből (Arch. Ért. 1888, 139 és 1895, 375.) Az említett építkezések mellett találunk adatokat állítólagos hídfőkről, így Kisorosziból, a melylyel szemben másik hídfő áll Verőczénél; valamint a szigetmonostori hídfőről s a szalki sziget csúcsán levő kőromról. Ez utóbbi a Duna szabályozásánál nem hídfőnek, hanem valami és aránylag késői római építkezésnek bizonyult, mert alapozásuknál korábbi feliratos köveket találtak felhasználva. A Duna mentén fekvő helységeken kívül mindössze Pátyról ismerünk római épületmaradványokat s valószínű, hogy teljesen csak a táborhelyek s az erődök mellett gyökeresedett meg a római kultúra s a falukon lakó kelta nép megtartotta ősi viseletét és szokásait, mindamellett úgy látszik, átvette a rómaiaktól a faragott síremlékek állításának szokását, mert a vármegye dunántúli részének községeiből több helyről ismerünk ilyenféle domborműves köveket s a római kultúra hatásáról szólanak a feliratos emlékek, valamint a sírok készlete is. Az alábbi elsorolás nyújthat némi felvilágosítást e hatás erősségéről.

Mogyoródon római kori bronzedény került felszínre; Valkón pedig egy e korra tehető sírmezőről van tudomásunk. A Szentpálhegy aljában elterülő temető néhány sírját még 1872-ben ásatta föl Rómer.

Ásatási jelentéséből (Cpte. rendu II 166.) tudjuk, hogy a vázak, több-kevesebb eltéréssel, éjszak-nyugat-délkeleti irányban voltak a puszta földbe temetve. A vázakat a Rómer által római eredetűeknek felismert gondos munkájú edényeken kívül durva, barbár készítményűek is kísérték. Az egyik váz karján hasábalakra köszörült 11 üveggyöngy volt a perecz mellett, a második karon 18910 hasonló gyöngy, a nyakon pedig gömbölyded, világossárga borostyánkő-gyöngyökből álló fűzér maradványai. A sírok korát kétségen fölül datálják a bennük lelt bronzfibulák.

Kiegészítőleg csatlakoznak ezekhez a tárgyakhoz a báró Prónay Aurél hagyatékaképen Valkóról a Nemzeti Múzeumba került tárgyak, (103-1892. 5-21 és 64-68), a melyek között a már említett üveg-gyöngyökön kívül, korongon készült agyagedények is voltak. Valkó határának egy másik helyéről, a Ferreng-szorosból, hasonló leletekkel gazdagodott e hagyaték révén a Nemzeti Múzeum. Ezek is sírleletek, sőt egyes sírok tartalmát is különválaszthatjuk közölök; így a 17. számú sírban lelt, valószínűleg sírláda összetartására szolgáló lemezes vas-kapcsokat, a 18. sz. női sírból egy bronzbádog-bullát, a 19. számú sírból egy számszeríj fibulát, a melynek alapján a lelet kora az I-II. századra tehető. Valamivel későbbinek, már a III. századba benyúlónak látszanak a Prónay-hagyaték váczszentlászlói tárgyai, (27-39), melyek állítólag urnatemetkezésből erednek, korongon készült agyagedények, melyeket bronz-láncz és bronzlemez-töredékek kísértek; a lemezek egyike késhegy módjára csúcsba fut. Mint később látni fogjuk, némileg hasonló szíjvégek római kori barbár s későbbi germán emlékeink között is fordulnak elő.

Szarmata és avar emlékek

A régibb középkori emlékek ismertetése során kell, hogy megemlékezzünk azokról a hatalmas gátárkokról, a melyeket “Csörszárok” név alatt ismerünk, bár korukat összehasonlításra alkalmas leletek híján eddig meghatározni még nem sikerült. A vármegye cserháti részén két nagyobb ilyen védelmi vonal húzódik. Az első vonal némely szakaszát 1864-ben még vízzel telten találták, de helyenként a magaslatokba és dombok lejtőjébe van beásva. Ez a vonal a dunakeszi Csörszdűlőnél ágazik ki a Dunából. Rómer (Compte rendu II. 1. 65.) Pusztaszentjakab, Fót, Alag, Mogyoród határában találta nyomait, majd odébb, Valkón, Pilisszentlászlón és Turán és valószínűleg Kiskürünél éri el a Tiszát. A másik vonal valószínűleg Vácznál kezdődött, de csak Galgamácsánál látható már, innen Jászárokszállás és Erdőtelek felé tovább haladva, Ároktőnél végződik. Egy kisebb vonalat is említ még Rómer, a mely Isaszegtől Jászladányon át Bánhalma felé húzódik.

PEST-PILIS-SOLT-KISKUN VÁRMEGYE TÖRTÉNETE. (A HONFOGLALÁSTÓL A LEGÚJABB IDŐKIG)

  • Irta Dedek-Crescens Lajos, a Tud.-Egyet. Könyvtár őre.
  • A legújabb nemzeti ellenállásra vonatkozó részt Szabó Géza m. tb. főjegyző adatai nyomán.
  • A protestáns egyházakra vonatkozó részt: Haraszthy Lajos író

Pestmegye községei a középkorban…

Nándorfölde (1400). Péczel mellett feküdt; Némedi (1383. 1400. 1464.) Ma Alsónémedi; Nyársapáti (1445. 1450.) Ma puszta Czegléd mellett: Nyáregyháza (1411. 1441. 1487.) néha Nyári néven. Czeglédtől éjszaknyugatra feküdt; Nyír (1425. 1438. 1440.) Nyíregyháza puszta Valkó mellett.

Vacs (1415. 1440.) Czegléd vidékén; Vadasülése (1437.) Kálva vidékén feküdt; Valkó (1440.); Vány 1368-ban már elpusztult templomáról és lakatlanná vált területéről van szó. Ma puszta Ócsa mellett; Várok (1473.) Ma puszta Kóka mellett; Varsány (1281. 1391. 1453.) 1449-ben Fejér vármegyéből a nyulszigeti apáczák kérelmére Pest vármegyébe kebelezik; Vasad (1440.); Vatya (1415.) Vacs mellett feküdt; Vecsés (1434. 1481. 1489.); Veresegyház (1426. 1430.); Versegd (1461.) Ma Verseng Aszódtól éjszakkeletre; Vikte (1394. 1424.) Irsa vidékén volt.

EGYHÁZI VISZONYOK A VÁRMEGYE TERÜLETÉN…

A gödöllői esperesi kerület 10 plébániából áll s valamennyi megyénk területéhez tartozik. Ezek: 1. Aszód. Templ. Szent Háromság. Új alapítása 1874-ből. – 2. Bag. Templ. Szent András apost. Régi pleb. Anyak.: 1700-tól. Kgy. a korona-urad. – 3. Boldog. Templ. Szeplőtl. Fogant. Kgy. a földesuraság. – 4. Galgahéviz. Templ. Szent Miklós pp. Anyak.: 1710-től. Kgy. Hevesy Lajosné sz. báró Schossberger Eugénia. – 5. Gödöllő. Templ.: Nepom. Szent János. Anyak.: 1769-től. Kgy. a korona-uradalom. – 6. Isaszeg. Templ. Szent Márton pp. Anyak. 1735-től. Kgy. a korona-urad. – 7. Nagykartal. Templ. Magyarorsz. Szent-Erzsébet. 1868-ban alap. – 8. Tura. Tpl. Mária Menybem. Anyk. 1701-től. Kgy. báró Schossberger Viktor. – 9. Váczszentlászló. Tpl. Szent. László kir. Anyak. 1740-től Kgy. báró Schossberger Viktor. – 10. Valkó. Templ. Szent Mihály ark. Alap.: 1903-ban.

Nemzetségek a vármegye területén

Ákos nemzetség

Pest vármegye legtörzsökösebb nemzetsége az Ákos nemzetség volt. Bizonyitja ezt az a körülmény, hogy e nemzetség az egyedüli, a melynek a vármegye területén nemzetségi kolostora, vagyis ősi fészke volt. Értjük a Hévizgyörktől délre, a mai monostori pusztán, egykor fennállott Ákosmonostorát. Visegrád közelében pedig, bizonynyal hogy a királyi udvarhoz közelebb lehessenek, volt a nemzetség nagy háza, Ákospalotája. A nemzetség Micsk ágának kezében volt még 1245 előtt Hévizgyörk egész környéke: Túra, Szentlászló, Valkó, Nyir, Szörény, Oszlár, Monostorallya, Bag, Némedi és Váczhartyán. A nemzetségből fakadt ki a Bebek-, Cselenfi-, Erne-, Micsk-, a Pocsaji és Álmosdi Csire, meg a Toroczkay ág.

Aynard nemzetség.

Középkori birtokos családok a vármegye területén

A váczi alsó járásban Kerepesen és Kistarcsán a Péczeli család (1407); Nagytarcsán a Csikics. (1452); Czinkotán a Czinkotai cs. (1411); Csömörön a Péczeli (1434) és a Farnosi család volt a birtokos. Péczel megoszlott a Péczeliek (1408), a Hartyániak (1408) és a Bojtorjánok (1449) között. Irsaszeghen, Nyiregyházán, Tápiószentgyörgyön a Rozgonyiak a Széplaki Botkákkal, Gödöllőn a Reichel családdal, Ikladon a Szántai Laczk-okkal (1435), a Sági (1461) és az Ikladi (1487) családokkal, Hévizen és Turán a Hévizi Nagy családdal; Zsámbokon a Tárnok családdal birtokoltak egyes részeket. Bagh, Monostor, Valkó (1422) Szentlászló, Liget, egészen a Rozgonyiaké volt. Máriabesnyő a Hatvani családé (1492); Nagykartal a Bornemisza (1490), Etele (1472), a Vámosgyörki Pohárnok (1470) családé volt. Egerszegen a Radványiak (1406); Dányon a Perényiek (1459) és Simonfiak (1490) és Boldogon a Pleskóczi Nagyok voltak birtokosok.

PEST VÁRMEGYE NEMES CSALÁDAI

Irta Kőszeghy Sándor megyei főlevéltáros

MEZŐGAZDASÁG ÉS ÁLLATTENYÉSZTÉS

Irta Serfőző Géza

A GÖDÖLLŐI M. KIR. KORONAURADALOM

Irta Haraszthy Lajos, Pirkner Ernő

A gödöllői m. kir. koronauradalom Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegye gödöllői és váczi járásában, Gödöllő, Galgamácsa, Domony, Kerepes, Bag, Galgahéviz, Váczszentlászló, Isaszeg, Valkó és Dány községek határában terül el.

Története

Története Gödöllőével együtt tulajdonképen csak a XIV. században kezdődik, mert addig – állítólag – Gödöllő több kisebb földbirtokos tulajdonában az akkor még nagy Besnyő (ma Máriabesnyő puszta) községhez tartozott. Azonban a XIV. század közepe táján különvált Besnyőtől, a mely a legrégibb adatok szerint 1387 előtt a horvátországi Iván nemzetségé volt. Ezektől hűtlenség miatt elkoboztatván, újból a királyra szállt vissza. Nagy Lajos király Pohárnok Péternek adományozta, kinek családja 1405-ig bírta. E család kihaltával Zsigmond király a birtokot nejének: Borbálának adta, de már 1439-ben az addigi bérlő: Tamásy Henrik a birtok tulajdonosa. Azonban ettől is elkobozták Ulászló király idejében, a ki viszont Rozgonyi János vajda Rajnold és Oszvald nevű öcscseinek juttatta. Az 1456. évben a birtokért pör folyt s az ítélet szerint Gödöllő a vajdáé és öcscseié, Szada pedig Macsafalvi Reichel Seboldé lett. 1640-ben Kürthi Vámosy István volt Gödöllő, Babat, Besnyő és Egerszeg puszták tulajdonosa, de 1665-ben már felerészben a Mocsáry nemzetségre szállott. Ez időtől kezdve Gödöllő tulajdonosai örökösen változtak.

Végre 1722-ben a pozsonyi országgyűlés a török uralom alatt megzavart birtokviszonyok rendezésére kiküldte a neo-aquistica comissiót, melynek Grassalkovich Antal volt az elnöke, a ki részletekben az egész Gödöllőt megvásárolta. 1744-ben megkezdette gödöllői kastélyának építését s Gödöllőt székhelyévé s hatalmas birtokainak középpontjává tette. Az előbb bárói, majd grófi s végül herczegi méltóságra emelkedett Grassalkovich család 1841-ben fiágon kihalt s az uradalmakat 1850-ben leányágon gróf Hédervári Viczay Károly örökölte. De már 1851-ben az adósságok miatt el kellett árverezni, a mikor is a gödöllői és hatvani uradalmakat 7,300.000 forintért báró Sina György vette meg, a ki, valamint fia: Simon, a birtokot rendbe hozta s azt 1864-ben a “Societé belgique du Credit foncier ej industrielle de Bruxelles” nevű belga banknak eladta.

Ettől a banktól, illetőleg a vele egyesült “General Company for the promotion of Landkredit” czégtől a magyar kormány 1867 márczius 22-én kelt szerződéssel 1,840.000 forintért vette meg a gödöllő-hatvani uradalmat, a mely főleg erdőkből állott. A vételt az 1868: V. t. cz. alapján törvénybe iktatták és a birtokot, a mely a Gödöllő, Kerepes, Dány és Isaszeg községek határában fekvő majorságokból, továbbá az egerszegi, besnyői, babati, szentgyörgyi, nyiregyházai, szentkirályi és kisbagi pusztákból állt, az elidegeníthetetlen magyar királyi koronajavak állományába fölvették. Még 1867-ben hozzávásárolták a galgamácsai birtokot 488.000 forintért, 1868-ban az Esterházy-féle valkói, váczszentlászlói és galgahévizi uradalmakat 250.000 forintért és 1891-ben a nagyváradi káptalantól a szadai és veresegyházi erdőket 51.353 forintért.

Erdészet –  Fekvés

A Pest vármegyében fekvő erdőkincstári, illetőleg koronauradalmi erdőbirtok, a gödöllői m. kir. erdőhivatal kezelése alatt áll és megszakításokkal az éjszaki szélesség 47° 25′-47° 50′ és keleti hosszúság 36° 30′-37° 10′ alatt, 200-668 tengerszin feletti magasságban fekszik. Kiterjedése 31,691.1 k. hold, a melyből erdőterület 29,460.1 k. hold. Az erdőhöz tartozó szántó 560.7, a beltelek 100.2, rét és legelő 1346.8 és a terméketlen terület 223.3 hold. Helyrajzi tekintetben a budakeszi, visegrádi, szigetmonostori, galgamácsai, és a babat-valkó-isaszegi erdőkből áll, a melyek részint síksági, részint pedig előhegységi erdőjellegűek. Fontosabb csúcsai a Feketehegy 493, Kis-Kopaszhegy 359, Csiki-hegy 366, Prédikáló-hegy 641, Ágas-hegy 480, Nagysom-hegy 476, Öregpap-hegy 568, Szentlászló-hegy 506, Öreg-bükktető 570, Urak-asztala 594, Kálvária-hegy 301, Juharostető 308, Látó-hegy 283, Bancsok 317, Bolnoka 329, Margita-hegy 345, Ecskend 321 és Szoma-hegy 307 m. magassággal. A hegyoldalak lejtője a lankás 5-10°-től a 20-40° meredekig változik. Számottevő patak vagy folyó az egész uradalomban nincs; megemlítésre méltók a Kalicsa völgy és Lepencz-völgy. Uralkodó szelek iránya Ény. és Dk. Csapadékban nagyon szegény.

Igazgatás

Az uradalom igazgatóságának székhelye Gödöllőn van, a melyhez mellérendelt hivatalokként az erdőrendezőség és erdőszámvevőség tartoznak. Az uradalom hét erdőgondnokságra van beosztva, 46 erdőőri kerülettel. Ide tartozik még a budapesti faraktárgondnokság is. Az erdőgondnokságok a következők: A budakeszi m. kir. erdőgondnokság, Budakeszi székhelylyel, átlag 300 m, tengerszín feletti magasságban, 4221.4 k. hold kiterjedéssel és 7 erdőőrzési kerülettel. Személyzete egy erdőgondnok és 8 erdővéd. – A babati m. kir. erdőgondnokság, székhelye Fáczánkert, átlag 250 m tengerszín feletti magasságban, 5778.3 k. hold kiterjedéssel és 12 erdőőrzési kerülettel. Személyzete egy erdőgondnok és 12 erdőőr. – A galgamácsai m. kir. erdőgondnokság, székhelye Megyerke, átlag 25 m tengerszín feletti magasságban, 3742.7 k. hold kiterjedéssel és 6 erdőőrzési kerülettel. Személyzete egy erdőtiszt és 6 erdőaltiszt. – Az isaszegi m. kir. erdőgondnokság székhelye Szentgyörgy-puszta, átlag 250 m tengerszín feletti magasságban, 5893.6 k. hold kiterjedéssel és 5 erdőőrzési kerülettel. Személyzete egy erdőtiszt és 5 altiszt. – A nagymarosi m. kir. erdőgondnokság kezelése alatt álló állami erdőkből Pest vármegyébe a Szigetmonostor község határában levő erdő esik, 91a mely 100 m tengerszín feletti magasságban és 861.0 k. hold kiterjedésben egy erdőőrzési kerület. – A valkói m. kir. erdőgondnokság 200 m tengerszín feletti magasságban fekszik, 5079.4 k. hold kiterjedésben és 4 erdőőrzési kerülettel. Székhelye Valkó. Személyzete egy erdőtiszt és 4 erdőaltiszt. – A visegrádi m. kir. erdőgondnokság 450 m tengerszín feletti magasságban van, 6114.7 k. hold kiterjedéssel és 11 erdőőrzési kerülettel. Székhelye Visegrád. Személyzete egy erdőtiszt és 12 erdőaltiszt.

ERDÉSZET

Irta Kallina Károly

Erdőgazdálkodás

Pest vármegyében a nagyobb uradalmakban és városi erdőségekben már az erdőtörvény előtti időben is tétettek oly intézkedések, melyek az erdőüzemet az akkori viszonyoknak megfelelőleg szabályozták. Fontos ez különösen Pest vármegyében a szélsőseges időjárás hirtelen változásainak kiegyenlítése szempontjából. A multban dívott mértéktelen legeltetést nagy mértékben korlátozta a meglevő dús vadállomány kimélete, és a vadászati sport közkedveltsége.

Az 1879. évi XXXI. t.-cz. értelmében a hatóságilag már jóváhagyott rendszeres használati terv szerint az alábbi erdőállományok kezeltetnek, ú. m. a nevezett törvény 2. §-a alá tartozó véderdők 1406.7 hold; a 17. §. értelmében, mint kincstári 29.429.9; mint közalapítványi 4873.9; rendezett tanácsú városoké 7380.3; községi 1736; volt úrbéresek tulajdona 9806.9; egyéb közbirtokossági erdő 4914.9; egyházi testületek és személyeké 19.456.9; hitbizományi erdők 6070.5; az erdőtörvény 16. §-ában megjelölt adókedvezményben részesült magánbirtok 4958 kat. hold, ezek szerint rendszeres gazdasági terv szerint kezeltetik összesen 90,034 kat. hold.

A vármegye területén fekvő többi magántulajdonú erdő 120,207.9 kat. hold, mely erdőterületből egyszerű gazdasági terv szerint csakis a nagyobb magánuradalmak erdeit kezelik, míg a kisebb magántulajdonú erdők részint szépítési szempontból, mint parkok és ligetek, részint a mezőgazdaságban nélkülözhetetlen szerszám- és tűzifa-szükséglet fedezésére szolgáló erdők, szállaló módban kezeltetnek; azonban a feltétlen erdőtalajon álló erdők, bárkinek a tulajdonához tartoznak is, az erdőtörvény 5. és 47. §-a értelmében a kihasználás után újból beerdősítendők, s ezt a budapesti kir. erdőfelügyelőség ellenőrzi. Az alkalmazott gazdasági módok: a szálerdő, középerdő és sarjerdő. A szálerdő gazdasági mód pedig eloszlik a szállaló és fokozatos felújító vágásokra.

Szállaló gazdasági módban kezeltetnek a vármegye egész területén elszórtan levő hatóságilag kijelölt véderdők 1406.7 kat. hold kiterjedésben, és ezekben az erdőkben a használat csakis a száraz és széttört fák kiszedésére szorítkozik. A legnagyobb véderdő a visegrádi m. kir. erdőgondnokság kezelése alatt áll s a visegrádi várromok és a Mátyás királyforrás környékére terjed ki, a szomszédos Visegrád községi véderdővel együtt, 182 kat. hold terjedelemben. A fokozatos felújító vágásban és tarvágásban 80-100 éves fordulóban kezelik a vármegye hegyes és dombos vidékein tenyésző tölgy, bükk és kisebb kiterjedésben található fenyő-szálerdőket 97,532.2 kat. hold kiterjedésben. Középerdőüzemben kezeltetnek a gödöllői, ráczkevei és váczi uradalomhoz tartozó erdők közül azok, melyikben a fáczántenyésztés tekintetéből az aljfa 30-40 éves, a főfa 60-80 éves fordulóban használtatik ki s e középerdő kiterjedése közel 10,480 kat. hold. A sarjerdő-gazdasági módban kezelt erdők területe 106,823 kat. hold; e csoporthoz tartoznak az árterületeken található nyár és füzesek, a lapályos és vizenyős helyeken előforduló kőris, szil és égererdők s a homokon és futóhomokon levő akáczerdők. E sarjerdőket, a füzesekben alkalmazott botoló és nyesési gazdálkodást kivéve, 30-40 éves fordulóban kezelik; kivétel csupán az akáczerdőknek az a része, hol a szőlőkarók termelése tekintetéből a fordulót 10-20 évben állapították meg. Cserhántó-űzemben kezelik a visegrádi m. kir. erdőgondnoksághoz tartozó tahitótfalusi m. kir. korona-uradalmi erdőbirtokban levő 400 kat. holdnyi tölgyerdőt, – de miután ez a gazdasági mód a tölgy-szálerdők fenntartása érdekében károsnak bizonyult, ezt az űzemmódot felhagyták.

A hatóságilag jóváhagyott gazdasági üzemtervekben kitüntetett, valamint a nagyobb rendezett uradalmi erdőhivataloknál beszerzett becslési adatok szerint az egész vármegye erdőterületén az évi fatermés átlagosan holdanként 1.13, összesen 244,352 tömörköbméterrel van felvéve, melynek mintegy 15%-a, azaz 36,652 m3 épület-, haszon- és szerszámfa, 60%-a, azaz 146,612 m3 tűzi-hasáb és dorongfa, 25%-a, azaz 61,088 m3 mint galy és rőzsefa értékesíttetik és ennek pénzértéke a vármegyei átlag szerint 1,014,056 kor. évente.

A vármegyei erdőségeket a következő erdőhatóságok és erdőgondnokságok kezelik: 1. A gödöllői m. kir. erdőhivatal igazgatásában a babati, budakeszi, galgamácsai, isaszegi, nagymarosi, valkói és visegrádi erdőgondnokságok. 2. A kisebb községek, valamint az úrbéres közbirtokosságok, úgyszintén a kisebb egyházi személyek tulajdonában levő erdők kezelését az 1898. évi XIX. t.-cz. értelmében a budapesti m. kir. állami erdőhivatal vezetése alatt a kecskeméti és váczi m. kir. járási erdőgondnokság vette át. 3. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium közvetetlen felügyelete alatt a pilisszentkereszti és telki közalapítványi erdőgondnokságok. 4. József főherczeg piliscsabai erdőgondnoksága. 5. Coburg herczeg vacsi erdőhivatala. 6. A kalocsai érseki és váczi püspöki erdőhivatal. 7. A csász. és kir. család ráczkevei uradalmának erdőhivatala. 8. Gróf Tisza István nagykovácsi erdőgondnoksága. 9. Gróf Breuner leányfalusi erdőgondnoksága. 10. Báró Prónay Dezső acsai erdőgondnoksága. Ezeknek az erdőhatóságoknak, illetőleg erdőgondnokságoknak erdőtiszti személyzete az erdőtörvény 36. §-ában megkívánt minősítéssel birnak, s közigazgatási esküt tettek; számuk 45. A 37. §-ban kívánt felesketett erdőőrök száma 128.

Emlékfák és ültetések.

Említésre méltó Szigetmonostoron a Horányi csárda melletti koronauradalmi erdőrészben lévő erdei fenyő-csoport, mely alatt 1888 deczember 19-én néhai Rudolf trónörökösünk ottani vadászata alkalmával Magyarországon töltött utólsó napján reggelizett. A Visegrád várhegyi véderdőben ma is áll ama négy darab szelíd gesztenyefa, melyeket a hagyomány a Róbert Károly királytól telepített ilyfajú fák utódainak vall.

Máriabesnyőn a zárda melletti erdőrészben látható még ama 95 cm átmérőjű tölgyfaóriás, melynek lombozata alatt Feszler Ignácz kapuczinus barát Magyarország történetét megírta. Állandó bámulat tárgya a Gödöllőről a besnyői zárdatemplomhoz vezető hatalmas szilfasor, melyet mintegy 150 évvel ezelőtt Grassalkovich herczeg jobbágyai ültettek. A (ráczkevei) Csepel-szigeten a csász. és kir. családi birtokhoz tartozó Dunaparton van egy szilfa csoport, melyet 1720-ban Jenő kir. herczeg emlékére ültettek. E csoportban egyes fák kerülete mell-magasságban 4-4.2 méter.

Az ezeréves Magyarország emlékét hirdeti: a valkói határban a Csákó nevű korona uradalmi erdőrészben egy 20 k. hold kiterjedésű kocsányos tölgyültetés; az isaszegi határban a Martonberek nevű korona-uradalmi erdőségben egy 4 holdas hárs- és szilfa-ültetés; a váczszentlászlói határban a báró Schossberger-féle Pusztaligeti erdőrészben egy 10 holdas nyárfa-csoport; Pusztavacson Coburg herczeg birtokán egy 3 holdas Celtis-facsoport. A vármegyében ezen felül még számos ezredévi emlékfa-ültetés van. Ezeket azonban városok és falvak közelében, erdőterületen kívül ültették és tartják fenn.

VADÁSZAT

Irta Bársony István

Királyi vadászterület.

Gödöllőt még melegebb, mert közvetetlenebb emlékek fűzik a mai magyar vadászok szívéhez, mint amazt, az immár rég történelmivé vált vadászterületet. Hisz’ Gödöllőt, a hozzá tartozó tizennyolczezer hektárnyi koronauradalommal együtt, a nemzet adta az ő királyának, koronázási emléknek egyrészt, és minden szép, nemes, férfias szórakozása területeképen másrészt, hogy ezzel is idekösse, idevonzza hozzánk és közénk az ő koronás urát, a kinek a vadászszenvedélye közismeretes volt.

S a nemzetnek ez a forró vágya hosszú időn át számottevő mértékben teljesült is. – Gödöllő I. Ferencz Józsefnek évtizedeken át igen kedvelt szórakozó helye volt; sőt bízvást hihetjük: az volna ma is, ha a királyt öreg kora nem kényszerítené rá, hogy most már kímélje magát s a vadászat szép sportját csak igen mérsékelten gyakorolja.

Még a legutóbbi években is gyakran ellátogatott királyunk Gödöllőre, a hová őt, férfias szenvedélyén kívül, sok kedves emléke fűzi a múltnak. Hisz’ áldottszívű felesége, a mi hű és nagylelkű védőasszonyunk, az oly megrendítően tragikus sorsot ért Erzsébet magyar királyasszony, sehol sem érezte magát otthonosabban, mint éppen Gödöllőn, a hol évről-évre, hosszú időn át, mindíg húzamosan tartózkodott.

A régi Grassalkovich-palota százszobás hatalmas épülete méltán válhatott megfelelő királyi otthonná; és a mi drága emlékű királynénk igazi otthont is talált benne, ha ő érte rajongó magyarjai közé vágyott.

Ott töltötte, a királyi kastély gazdag és változatos növényzetű parkjában élete legédesebb pihenő-óráit, és csak későbbi éveiben vált mind ritkább vendégévé ennek az elhagyottságba kerülő otthonnak, a mikor lelkének mély és soha nem szünő gyászát az Achilleion-tündérkastély méla falai közé vitte inkább.

De a király még azután is majd minden vadászszezonban ellátogatott Gödöllőre, a hol némelykor a legmagasabb rangú külföldi vendégeket látta szívesen; rendszerint pedig meghívatta egyszerűbb vadászszórakozásaira, a kis vadra rendezett hajtóvadászatokra, a magyar úri vadászok egyikét-másikát is; közöttük nem egyszer olyanokat, a kik nem a rangjukkal, hanem az egyéni kiválóságukkal szereztek erre érdemet.

Legszebb, legigazibb vadászörömei mégis akkor voltak és vannak királyunknak Gödöllőn, ha ő egymaga vadászik nagy vadra, egyetlen kisérővel, a ki egyszersmind a vezetője. A király megkülönböztetett nagyvadja pedig nem a szarvas, hanem a vaddisznó, a vadkan. A mint a legtöbb igazi kemény vadászember, a kit a vadállomány degenerálódása lehangol és az átlagos kvalitások iránt közönyössé tesz: úgy a király sem tudott nagyon lelkesedni azért, hogy a gödöllői koronauradalom nagy erdeiben fölöttébb elszaporodott, (mert folyvást szaporított) szarvasállományt minden nehézség nélkül dézsmálgassa. A hol annyi a szarvas, a mennyi néhanapján Gödöllőn volt, sőt a mennyiről ma is bátran beszélhetünk: ott semmi különös vadászélvezettel sem jár, hogy szarvast kapjon a vadász maga elé; kivált ha az erdész és a vadászszemélyzet is mindenképen közremunkálkodik a siker érdekében. Csuda-e, ha királyunk, a ki Tirol bérczein szokott volt vadászni meg nem szelídülő vad zergére: inkább az ő kitüntetett vendégeinek kezdte átengedni lassanként az etetőkhöz szoktatott szarvasokat, s a maga számára az őslények utólsó maradványát választotta; a külsejére oly imponáló és mogorva vadkant, a mely egyszersmind megtartotta régi veszedelmességét.

Erős vadkant lőni a gödöllői uradalmi vadászatokon állandóan tilalmas máig is. És ámbár a király, éppen öreg korára tekintettel, mind ritkábban veszi ki immár az ő részét a legszebb férfias vadászmulatságból: mégis törvény maradt, hogy kímélni tartozik minden vadász a király számára fenntartott vadat, az erős kant.

Ilyen, királyi golyóra méltó vadkan nem is ritkaság a besnyői, babathi, szentgyörgyi, szentkirályi, valkói és kisbogi területeken, a melyek egy része eldorádója minden vadnak.

A mezőgazdasági múzeum vadászati osztályában állandóan láthatunk két egymással viaskodó hatalmas agyarast (kitömve), a melyek a gödöllői királyi vadászterületekről valók, s mindakettő a király zsákmánya volt. A ki ezeket az igazi bestiákat teljes erejök ellenállhatatlanságában csak sejti is: megérti, mért néz le az a vadász minden más vadat, a kinek szerencsés sorsa azt a lehetőséget adta, hogy ily szörnyszámba menő erdőlakókat teríthessen le, esetleg még a veszély tudatával is, a mi a férfiú hevét és kellemes izgalmát mindenesetre csak növeli.

Később azután, a mikor királyunknak is emberi jogává vált az évtizedek során, hogy ezer komoly gondja és feladata között kímélje magát, és a szórakozását megkönnyítse: érdekes és azóta már ösmeretessé vált módját eszelték ki a gödöllői udvari vadászok annak, hogyan lövessenek a királylyal bizonyosan vadkant, holott ez a komor állat sem egy bizonyos területhez nem ragaszkodik valami állandóan, sem pedig valamely kijelölt pont felé tereltetni magát nem engedi.

Rég megirtam én már “a babathi vadkan” történetét; azaz, a hogy a király az ő egyik legszebb vadkanját a babathi erdőségben puskavégre kapta, oly módon, hogy a vadőrök egyike, a király jöttét megelőzőleg, hosszú időn át napról-napra végigment az alkonyat óráiban, de szinte másodpercznyi pontossággal, a babathi erdő egy olyan részén, a hol tudta, hogy vadkannak van járása; s azután halk fütyülgetés között-hullatgatott el maga mögött kukoriczaszemeket. A rendkívül óvatos vadállat, a mely valahol bent a sűrűségben hallgatta a közeledő s azután fütyölgetve távozó ember halk neszét: jó későn, a mikor már minden elcsöndesült, mégis kijött a maga váltóján s ime, ott találta a csalogató kukoriczát, a mit azután gyanutlanul fölszedegetett. Igy volt másnap, harmadnap, tizednap; s a nagy kan már tudta, a mikor a füttyszót hallotta, hogy nemsokára mehet csemegézni a terített asztalhoz. Végre a király ellátogatott Gödöllőre és vadászni óhajtott. Ekkor odavezették arra a pontra, a hol az ozsonnához szokott vadkan egy bizonyos órában pontosan megjelent. Gyönyörűség lehetett azt kivárni s látni, hogyan dugja ki bozontos fejét a sűrű bokrok közül ez a gyanakvó, sötét lény; hogyan fúj, szimatol, a míg végre rászánja magát, hogy egész testével kilépjen s azután a kukoricza-vonalon egyenest odabotorkáljon az ő végzete elé, a golyó-halálba.

De mint kisvad-vadász is híres volt a király valaha, s mint igen kiváló fáczánlövőt ismerik azok, a kik színről-színre láthatták ilyen alkalommal, az ő pompás vadászterületén. Ilyenkor szokott az történni, hogy a vadásztársaság legtöbbje az egyszerű polgári társadalomból kerül ki, a király egyenes rendelkezésére. A gödöllői urak közül nem csak egy dicsekedhetik azzal a kitüntetéssel, hogy együtt vadászott a magyar királylyal. S hogy ebben mily páratlanul előkelő gondolkodású a mi királyunk, azt egy, a maga nemében igen érdekes eset is bizonyítja.

A meghívottak között annak idején rendszerint ott volt egy fiatal ügyvéd, a kit, mint gödöllői lakost ért a szerencse, hogy meghíváshoz jutott a fővadászmester részéről, a ki természetesen a király jóváhagyásával és engedelmével válogatta össze a vadásztársaságot.

Egyszer ezt az urat a király nem látta a vendégek között s megkérdezte a fővadászmestert, hogy hol van a kis ügyvéd.

A fővadászmester erre jelentette, hogy az ügyvédnek azért nem küldött meghívót, mert valami orvvadászt védett a koronauradalom ellenében a bíróság előtt, még pedig sikerrel, mert az orvvadászt felmentették.

S mit tett a király?

Rögtön elrendelte, hogy az ügyvédet ezentúl is mindig meg kell hívni, mert csak hivatásbeli kötelességét teljesítette, a mikor a hozzáforduló ügyes-bajos embert védelmezte. Ezért pedig ne érje mellőzés.

S az ügyvéd azután is gyakori vendég volt a koronauradalmi vadászatokon.

Gödöllő környéke Pest vármegyének kétségkívül legvaddúsabb területe s változatosság tekintetében is első helyen áll. Hogy így van és így lehet, azt természetesen első sorban a nagy gondozásnak és szakszerű kezelésnek kell tulajdonítani, a miben ez a terület a koronauradalomtól részesül. Nemcsak magán az uradalmi területen van nagyszámú gondozó személyzet, hanem a vadászterület kiegészítése czéljaira bérelt területeken is, a melyeknek a lefoglalására azért volt szükség, hogy a gondozott, ápolt, tenyésztett és védett vad az idegen szomszédos határban, a hová könnyen átmehetett, azok zsákmánya ne legyen, a kik a vadtenyésztés és óvás érdekében ugyan semmit sem tesznek, de annál szívesebben veszik, ha az idegen területről hozzájok átváltó vad sült galambként kerül a szájokba.

A mikor egyszer, nem is oly régen, a gödöllői községi határt valami félreértéssel kapcsolatban, elliczitálták a koronauradalom elől: meg is volt mindjárt a szomorú következménye annyiban, hogy egy aránylag nagyszámú társaság alakult, a mely tulajdonképen nem volt egyéb, mint vadirtó-szövetkezet. Egyetlen szezon elég volt arra, hogy a folyvást zaklatott s egykor oly híres vadászterületen még magva is alig maradjon a vadnak, a mely nélkül azután a “nagyszerűnek” hirdetett terület természetesen értéktelenné vált. (Okulására azoknak, a kik azt hiszik, hogy csak az a vadász, a ki vadászik, és nem értik, vagy nem akarják érteni, hogy az igazi vadász az, a ki okosan vadászik; azaz: a vad állományához képest.)

IPAR, KERESKEDELEM, HITELÜGY ÉS FORGALOM.

Irta Haraszthy Lajos

Élelmezési ipar: Özv. báró Schossbergerné szeszgyára Valkó, 12 lóerős gép, 8 munkás.

Pénzintézetek.

Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében ez idő szerint a következő pénzintézetek állanak fönn:…
Valkó. – Valkó községi hitelszövetkezet, mint az O. K. H. tagja. Alakult 1888-ban, 700 tag, 719 üzletrész, 71.400 korona.

Közutak.

A vármegyében az alább következő útak vannak:…
Gödöllő-Valkó-Váczszentlászló-Zsámbok 20.933 (km)

Postahivatalok.

Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében az alábbi kincstári hivatalok vannak:

Czegléd, Gödöllő-udvar, Kalocsa, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Nagykőrös, Ujpest és Vácz; összesen 8. Ezek közül Gödöllő-udvar csak táviró-hivatal és időlegesen működik, míg a többiek mind posta, távíró és távbeszélő állomások.

A nem kincstári hivatalok a következők:…
Posta-, táviró- és távbeszélő-hivatalok:…
Posta- és táviró-hivatalok:…
Posta- és távbeszélő-hivatalok:…
Csak posta-hivatalok: Valkó

KÖZOKTATÁSÜGY

Irta Petri Mór dr.

A legrégibb nyomok.

A mohácsi vész előtti időből mindössze a visegrádi városi iskoláról maradt fenn némi adat. 1495 június 5-ike előtt a visegrádi tanulókról esik szó, a kik II. Ulászló királynál énekeltek (recordantes). Két forintot kaptak, a mint II. Ulászló számadáskönyveiből kitünik. Azoknak a fiúknak ugyanis, a kik a mise alatti éneklésben szorgalmatoskodtak, egy-egy forint járt egyenként egy évre.

Kétségtelen, hogy a XVI. században minden róm. kath. és protestáns egyház mellett elemi iskola is működött. Egy, a XVII. század elején készült kimutatás szerint a protestánsoknál – a legszegényebb protestáns egyházközségek kivételével – mindenütt volt külön iskolamester.

Első összeirás.

Az első összeírás a XVIII. század második feléből való. 1770-ben a királyi kormány körrendeletet intézett a vármegyékhez, hogy tudakolják ki az iskolamesterek nevét, növendékeik számát, jövedelmüket, a tanítás módját és anyagát. Az országos összeírás adatai csonkán maradtak ránk. A conscriptio adataiból Pest-Pilis-Solt vármegye területén 186 népiskola létele állapítható meg.

Róm. kath. el. iskolák.

A váczi püspök hatósága alá tartoznak a következő helyeken levő iskolák: Abony (14), Alberti (1), Alsódabas (2), Alsónémedi (3), Apostag (1), Aszód (2), Bag (4), Boldog (4), Bugyi (2), Czegléd (19), Czinkota (2), Domony (1), Csömör (3), Dunaharaszti (2), Ecsed (2), Farmos (2), Fót (4), Galgahéviz (3), Galgamácsa (3), Gomba (1), Gödöllő (5), Máriabesnyő (2), Gyón (2), Gyömrő (7), Hévizgyörk (2), Irsa (2), Jászkarajenő (8), Kakucs (4) egy iskola Csikóspusztán, Kartal (2), Kéve (1), Kerepes (3), Kiskunfélegyháza (45), Kistarcsa (2), Kocsér (7, egy-egy iskola a Kálmán tanyán, Árpádúti, Takács és Faluhegyi tanyákon.) Kóka (8 és 1 uradalmi), Maglód (1), Mende (2), Mogyoród (3), Monor (3 és a Brenda-majorban egy), Nagykáta (8), Nagykőrös (5), Ócsa (3), Őrszentmiklós (1), Pereg (3), Péczel (3), Pilis (1), Püspökhatvan (3), Püspökszilágy (2), Rákoscsaba (4), Rákoskeresztúr (3), Rákospalota (9), Sári (4), Soroksár (4), Szada (1), Szentlőrinczkáta (2), Szentmártonkáta (2), Sződ (4), Taksony (1), Tápiógyörgye (4), Tápióság (2), Tápiósáp (3), Tápiószecső (5), Tápiósüly (5), Tápiószele (4 és a Halász-pusztán egy iskola), Tápiószentmárton (4), Tass (1), Tatárszentgyörgy (2), Tóalmás (5), Tószeg (4), Törtel (4), Tura (7), Ujhartyán (3), Újszász (7 és a Göböly-járási pusztán 1 uradalmi), Úri (5), Üllő (7), Vácz (20), Váczbattyán, (1), Váczduka (2), Váczhartyán (1), Váczkisújfalu (1), Váczrátót (2), Váczszentlászló (4), Valkó (4), Vecsés (4), Veresegyháza (2), Verseg (2), Zagyvarékás (8) és Zsámbok (4), Alpár (5), Izsák (4), Kerekegyháza, (5), Kiskunhalas (4), Kiskunmajsa (18), Kunszentmiklós (4), Kispáhi (1), Pálmonostora (2), Pétermonostora (1), Szabadszállás (1), Szank (1), Tiszaújfalu (2) és Újkécske (2).

Az egyes róm. kath. elemi iskolák története a következő: …
Valkó. A XIX. sz. elején keletkezett, mai épülete a régi templom köveiből 1871/72-ben épült.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

©2017 idStudio & SMThemes.com
oldal info: [email protected]