VALKÓI KÖNYVTÁR

VALKÓI KÖNYVTÁR

VALKÓ KÖNYVTÁRI, INFORMÁCIÓS ÉS KÖZÖSSÉGI HELY Tovább, a teljes tartalom megtekintéséhez.

HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY

HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY

Történelmei képek, iratok és nevezetességeink! Tovább, a teljes tartalom megtekintéséhez.

 

HETI KÖNYVAJÁNLÓ 2017.02.06 (VII.)

2017. február 3. péntek KÖNYVTÁR  Nincs hozzászólás

(Last Updated On: 2017. október 19. csütörtök)

Rejtő Jenő (született Reich Jenő, írói álnevei: P. Howard, Gibson Lavery) (Budapest, Erzsébetváros, 1905. március 29. – Jevdakovo(wd), Kamenkai járás, Voronyezsi terület, Szovjetunió, 1943. január 1.) magyar író, kabaré- és színpadi szerző, forgatókönyvíró, a magyar szórakoztató irodalom legnépszerűbb képviselője.

Látszatra ponyvaregényeket írt, azonban életművét manapság már az irodalmi körök is nagyra értékelik. Először színpadi darabokat írt, később – külföldi utazásai során szerzett élményeire támaszkodva – kalandregényeket kezdett írni. Sajátos stílusát egyéni, bizarr humor, „váratlan abszurd fordulatok, szürreális, gyakran kispolgári figurák és a társadalom fanyar humorba csomagolt kritikája” jellemezte. Legnagyobb sikereit P. Howard álnéven írott idegenlégiós regényparódiáival aratta, olvasottsága a Kádár-korban Jókai Móréval vetekedett. A pesti művészi élet ismert alakja volt, barátság fűzte a kor jelentős művészeihez, így például Karinthy Frigyeshez, Kabos Gyulához, Salamon Bélához, Latabár Kálmánhoz is.

38 éves korában munkaszolgálatosként halt meg a Szovjetunió (Oroszország) megszállt területén.

Rejtő Jenő

 

A három testőr Afrikában

Rejtő Jenő

“Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglaltak helyet, a hússaláta az asztalon, egy tálban. Idő: délután hét óra. Színhely: Afrika, Rakhmár, egy távoli, eldugott garnizon a Szahara valamelyik oázisában, ahol néhány ottfelejtett légionista és egypár nyomorult arab tengődik. Személyek: személytelenek. Történik: semmi. Rakhmár oázis legfeltűnőbb jellegzetessége, hogy a legkevésbé feltűnő, legkisebb mértékben sem jellegzetes oázis Afrikában. Középpontja egy vályogfallal körülvett katonai tábor, amit a szaknyelv minden alap nélkül, pusztán szokásból „erőd”-nek nevez. Az „erőd” ellenálló képességéről fogalmat adhat egy nemrég lejátszódott esemény, amikor a részeg káplár dühösen a falba rúgott, és súlyos sérüléssel a kórházba szállították, mert az egyik lőrés a fejére esett. De ilyesmit mégis „erőd”-nek hívnak. És számmal is ellátják. Ez az erőd a 72-es számú volt a zahara hasonló építményeinek sorában… A pálmák között nyolc-tíz duárnak nevezett sárputri, ismeretlen céllal, mert a bennszülött háztulajdonosok évekig nem mennek be az ajtón. Viszont az ajtó elől sem mozdulnak. Hová mennének a forró oázisban? Vagy mit csinálnának benn a kunyhóban? Igaz, végeredményben az sem világos, hogy mit keresnek ezek az arabok a kunyhó előtt, ahol üldögélnek, de hát egy oázis nem arra való, hogy minden mozzanatában megfeleljen valamiféle okszerűségnek.”

 


 

A szőke ciklon

Rejtő Jenő

“Nem szeretek senkit sem a gyöngéje után megítélni. A kíváncsiságot sem tartom bűnnek. Lehet, hogy hamar megöregszik általa az ember, legalábbis emellett szól az a körülmény, hogy igen sok hölgy aránylag fiatalon állandóan kozmetikushoz jár, de semmi esetre sem bűn. A kíváncsiságnak azonban van egy torzszülött ikertestvére, csúnya fattyúhajtása: a hallgatózás. A hallgatózó embert megvetem. Valahányszor hallgatóztam, lelki konfliktusom volt utána. Higgyék el, hogy van abban valami, ami orgyilkosságra emlékeztet, midőn hallószervünkkel hátulról ledöfjük egy másik ember titkát. Eddy Rancingnak sem bocsáthatjuk meg ezt az alattomosságot, pedig a fiatalember szerelmes volt, és jól tudjuk, hogy ez a lelkiállapot milyen nagymértékben oxidálja olykor a legacélosabb férfijellemet is. Eddy Rancing hallgatózott. A manzárdszobák oly vékony fallal vannak elválasztva, hogy e művelethez elegendő volt fülét erősen a tapétára szorítani, és nyomban minden szót áthallott, amit a szomszédban lakó Evelyn Weston édesanyjával beszélt. …Evelyn egy levelet olvasott föl. Az öreg Jim Hogan végrendelete volt ez a levél. A délutáni postával érkezett… „Egymillió font sterling értékű vagyonomat Samuel Weston leányára, Evelyn Weston, Kings Road 4. sz. alatti londoni lakosra hagyom. Az egymillió font sterling értékű vagyon diónagyságú gyémánt, amelyet ajándékba kaptam. Ez elég valószínűtlenül és csodálatosan hangzik, de valószínűtlen és csodálatos események ideje volt, mikor hozzájutottam…”

 


 

A tizennégy karátos autó

Rejtő Jenő

“Mit csinál egy ember, ha huszonegy éves, a komolyság nyomokban sem fordul elő lelkivilágában, és ilyen hihetetlen pénzösszeg birtokába jut váratlanul? Ezt kérdezte önmagától Gorcsev. És önmaga nyomban felelt rá: Kiszáll Nizzában. Itt először a kikötőben kódorog, és valami cimbora után néz, mert kutyának való a gazdagság, ha nincs valaki, akivel közösen lehet elverni a pénzt. Ki legyen azonban a kiválasztott? Körülnézett a kikötőben. A parton egy csomaghordó külsejű egyén vonta magára a figyelmét. A csomaghordó külsejű egyén barna zakókabátban és fekete fürdőnadrágban álldogált a kikötőmunkások gyülekezőhelyén, ahol már minden várakozót elvittek valamerre dolgozni, csak őt nem…
– Mondja! Maga dolgozni akar?
– Nem is vagyok naplopó!
– Ez baj, de mindegy. Ha tetszik, dolgozzon. Mi szeretne maga lenni a legszívesebben?
A kérdezett végignézett magán, cingár lábain, komikus úszónadrágján és kerek szélű, barna zakóján, azután vállat vont:
– Hogy lehet ilyet kérdezni? Titkár szeretnék lenni.
– Kész szerencséje, hogy erre jöttem. Alkalmazom. Ön nálam titkár. Fizetése havi kétezer frank. Hogy hívják?
– Vanek.
– Jó név. Tessék, itt van egyhavi fizetése, háromezer frank.
– Azt mondta, kettő.
– Javítást adtam, mert rövid idő alatt meglepő előmenetelt tanúsított. Tessék…
– Természetesen – mondta Vanek úr, miközben kissé idegesen, mint akit ostobaságokkal terhelnek, szivarzsebébe gyűrte a pénzt – tudnom kell, hogy mi a dolgom.
– Igen sok dolga lesz. Hogy micsoda, azt nem tudom még. De nem is fontos. Ne féljen semmit, megcsinálta a szerencséjét, öregem…”

 


 

Az ellopott futár

Rejtő Jenő

“– Nagyon helyes, hogy a tetemet már előkészítették a boncoláshoz. Örülök, hogy végre rend van a kórházban. Fogjunk hozzá uraim. A lelet szerint ez itt egy negyvenöt év körüli anaemiás egyén, causa mortalis: előrehaladott atrophia… a kórboncnok felemelte kését, lehúzta a leplet, ám ekkor legnagyobb csodálkozására a halott felült, és mutatóujját figyelmeztetően kinyújtva, így szólt:
– Pardon, a boncolás előtti illem előírja, hogy bemutatkozzam.
A tanár szigorúan összevonta két szemöldökét, és a meghökkent kórházi szolgára nézett.
– Marcel! Hogy kerül ide egy jól nevelt női hulla, a középkorúnak jelzett negyvenöt év körüli egyén helyére. Uraim! – És az orvosokhoz fordult, választ sem várva: – Iménti kijelentésemet visszavonom: a kórházban még sincs rend.
– Nem is szólva az ablakokról – jegyezte meg egy tetemtől szokatlan, szemrehányó hevességgel a halott , amelyeket legalább két hete nem pucolt senki. Nevem Prücsök, mely titkos megjelölés nemzetközi kémnők számára.
– Hogy kerül ön a boncolóasztalra? – kiáltotta a kórházi szolga.
– Belopóztam, kérem, éjszaka, mivel hírhedt kémnő vagyok, és fontos hadititkokat akartam itt kilesni. Ez kötelező, mert megbízóm, akinek rém vastag a szemöldöke, miszter Iksznek hívják, olykor kacag, mindenkit megölet, és egy feltűnően tuskólábú illető, beteg rokonaim révén zsarol.”

 


 

Az előretolt helyőrség

Rejtő Jenő

“Galamb kissé nyurga, aránylag széles szájú, és elég csinos fiatalember volt. Örökké vigyorgott és nagy, kék szeme határtalan bizalommal nézett az emberekre. Hogy honnan jött és mit csinált azelőtt, senki sem kérdezte. Itt, a kikötő környékén a legnagyobb fokú modortalanság ismerőseink múltja iránt érdeklődni. Mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon bocsátják… A Tigris vendéglőből zeneszó hallatszott ki. Ide benyitott a jövevény. …Később, miután a riadókészültség és a mentők helyreállították a rendet, és összeszedték a sebesülteket, a kétségbeesett vendéglős mindössze ennyit tudott mondani a rendőrkapitánynak:
– Bejött egy őrült ember sétapálcával, azt mondta, harmonikázni akar, és lerombolta a helyiséget…
A kocsmáros nem hazudott. Harrincourt valóban kiállt a kocsma közepére, és legszélesebb udvarias vigyorával így szólt:
– Hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy az orkeszter karnagyától kölcsönkérjem a szájharmonikát, és néhány pásztorábrándot adjak elő. Utána legyen szabad anyagi támogatásukért esedeznem egy szegény, de tehetséges muzsikus számára…
Általános zűrzavar támadt. Csörömpölés, ordítás, verekedés zaja töltötte be a helyiséget, és egy alkalmas pillanatban Galamb az egész bárpultot a verekedőkre dobta, majd utánahajította a kocsmárost a konyhakéssel, a csaposlegényt a tüzes piszkálóval és a főpincért a fiával… Másnapra rendbe hozták a vendéglőt, este szólt a zene, és a kórházban tartózkodó törzsvendégeket leszámítva, együtt volt a szokott esti közönség.”

 


 

Az elveszett cirkáló

Rejtő Jenő

“A vizsgálat megállapította, hogy éjfélkor a “Balmoral” horgonyt vetett Sabang-sziget kikötője előtt, felszólították a révkalauzt, hogy e szokatlan időben vizet, igen nagy mennyiségű konzervet és három láda szivart rakasson fel nyomban a hajóra. Miután a kérést éjfél után nem akarták teljesíteni, a “Balmoral” a partnak szegezte ágyúit (világosan látszott, amint leveszik a védőburkot), és a kapitány kijelentette, hogy amennyiben öt percen belül a kívánalmakat nem kezdik berakni, az angol cirkáló lőni fogja Sabangot. Ezután gyorsan ment a berakodás. Sabang után a hajónak nyoma veszett…”

 


 

Bradley Tamás visszaüt

Rejtő Jenő

“Bradley Tamás sem hitte volna valaha, hogy egyszer még a francia idegenlégióban fog szolgálni. Komoly, csendes, józan ember volt, olyasféle, akitől elvárják, hogy fiatalon nősüljön, hamar kopaszodjék, sok gyermeket neveljen és a választásokon a szavazatszedő bizottság elnöke legyen. Hogy mégsem így történt, az nem rajta múlt.
Miután a főiskolát elvégezte, a „Dalton Művek”-hez került mint vegyészmérnök…
Az öreg Dalton leánya, Mary… autót vezetett, bridzselt, zongorázott, öltözködött vagy Earl of Teddyvel teniszezett… Milliomosok érthetetlen szokásai közé tartozik, hogy leányaikat még náluk is gazdagabb emberhez szeretik hozzáadni.
Az öreg Dalton báró is azon fáradozott, hogy Mary Daltont Earl of Teddy nőül vegye. Fáradozása sikerrel járt, bár nem valami nagy szenvedély kötötte egymáshoz a jegyeseket. Mary keveset tartott a vidám, felületes Teddyről, és Teddy, bár tetszett neki a szép és kedves Dalton baronesse, nem volt szerelmes belé. Végre is azonban a két vidám pajtás, Mary és Teddy lassanként megbarátkoztak a gondolattal, hogy házastársak legyenek. Mary Earl of Teddyvel teniszezett, midőn először életében megpillantotta Bradley Tamást. A teniszpályától nem messze néhány öreg vadgesztenyefa állt, és az egyik mögül előtűnt a sasorrú, komoly fej, nagy, zöldes tekintetű szemekkel. A leány el is hibázott néhány labdát, mert érezte, hogy ez a férfi őt nézi. Azután nem látta többé Bradleyt, csak a botrányos eset alkalmával, amely annyi ember életét változtatta meg egy csapásra.”

 


 

Egy bolond száz bajt csinál

Rejtő Jenő

“A fellobogózott városház előtt impozáns rendben várta a tömeg, hogy a polgármester elmondja jubileumi beszédét, ám helyette, általános csodálkozásra, egy kancsal, óriási harcsabajuszos egyén
jelent meg az erkélyen, kezében fehér cérnakesztyű, fején helyes kis piaci kosár, és barátságosan integetett. Társaságában egy sovány, magas, de jóképű, napbarnított, szőke fiatalember is kilépett a nép elé, sárga cilinderben, félszemén fekete monokli. A kancsal óriás negédes léptekkel előrejött, és néhány csókot hintett a nép felé, míg a fiatalember felállt az erkély peremére, és most látszott rajta, hogy rövid bundája alatt talpig lobogóba öltözött. Mielőtt az ünnepi néptömeg magához térhetett volna ámulatából, harsány szónoklatba fogott.
– Tisztelt fele- és egész barátaim! Én, ifjabb Lord Hontings, Daughter Hill örökös grófja, valamint barátom, Vucli Tóbiás, az önműködő villamosjegy feltalálója, hivatva érezzük magunkat, hogy üdvözöljünk benneteket, kik e nagy melegben szónoklatokra vártok itt, kínos kötelességből. Nagy marhaság ez, felebarátaim, és ez ünnepi kényelmetlenség helyett ajánlom, hogy menjünk át
valamennyien egy jó kocsmába, néhány krigli sörre!
– Milyen igaza van – protezsálta barátja szónoklatát a kecses, kancsal, harcsabajuszú óriás, akinek vörös orra olyan hatalmas és tömpe volt, mintha máris odavágtak volna hozzá egy paradicsomot a szónoklatok végén. Helyeslése annyira meghatotta a társát, hogy átölelte a kancsalt és jobbról-balról megcsókolta, majd folytatta harsány szónoklatát.”

 


 

Piszkos Fred közbelép

Rejtő Jenő

“Az estében, jóval előttünk egy hitvány kis gőzös látszott a tatjával feléjük, amilyet a part menti forgalomból is rövidesen kivonnak előreláthatólag. Horpadt bordázata rázkódott, mintha a gép lenne nagyon ócska, vagy a hajótest igen rozoga. Ezzel akarnak expedícióra vállalkozni? Hiszen egy nagyobb hullám mindenestől a víz alá nyomja.
– Pompás hajó – harsogta Wagner úr. – Ki mondaná erről, hogy negyvenkét éve szeli az óceánt?
Ezt senki sem mondta volna erről a hajóról, amely futó megítélés szerint is évtizedekkel öregebbnek látszott.
– Micsoda marha lehet – szólt Fülig Jimmy –, aki arra vállalkozik, hogy expedíciózzon ezzel.
– Egész jó matróz az ipse – dünnyögte Wagner úr, és megfogózkodott egy pillanatra Watson aranygombos uniformisába, de a gyenge kabát nagy része a kezében maradt, lehasítva. Mr. Theo ismét megóvta a veréstől.
– A Wagner Corporation hajóját jó matróz vezeti… ügyes matróz… fürge fiú…
– Hogy hívják?
– Úgy hívják, hogy Piszkos Fred…
– A Pi… Piszkos… Fred? – szólt döbbenten Fülig Jimmy. – De mennyire!… Ma érkezik San Franciscóból gyorshajón, hogy átvegye a parancsnoklást…
– Miféle gyorshajó érkezik ma San Franciscóból?
– A maguké… – szólt Wagner úr. – Halló… Nem is tudtam, hogy ikertestvéreid vannak!… Szervusz, öreg matróz! Látja, ezek itt teljesen egyformák mind az öten.
Hátranéztek.
…És ott állt mellettük a Kapitány! Piszkos Fred teljes életlomposságában, de Wagner úr, a szeme előtt képződő, kellemes, vöröses nedű fénytörése következtében öt példányban látta a Kapitányt. Mintha egy teljes rablóbanda jelent volna meg.”

 


 

Pokol a hegyek között

Rejtő Jenő

“Ronald Kerrynek állandóan viszálya volt Theodor Backkel. Mindenki tudta, hogy előbb-utóbb összecsapásra kerül közöttük sor. Két olyan emberről volt szó, akik száz lépésről keresztüllőtték
a kőr ász szívét, és kétszer nyerték holtversenyben a kormányzó évi nagydíját, amiért Arizona állam legjobb lovasai szálltak nyeregbe. Látszólag barátok voltak, de ez a barátság a nyájas gúny késélén táncolt. Mindenki tudta, hogy egyszer el kell dönteni, ki az erősebb: Teddy vagy Ronny? Azután jött egy leány keletről, Attle nyomdász unokahúga. Ronny és Teddy, a két „barát” ismét egyforma szerencsével versenyeztek. De amíg a kormányzó nagydíját el lehet osztani két részre, egy keletről
érkezett leány szíve legalábbis együgyű férfiak felfogása szerint, oszthatatlan, és csak teljes egészében nyerheti el valaki. Joan Attle talán különös kedvtelést is talált abban, hogy a két veszettül
elszánt legényt versengeni lássa. Miss Attle-nak ez tetszett. Mit tudják Bostonban vagy Philadelphiában, hogy errefelé a sűrű férfivér még ismeri az egyszerű ősi törvények parancsát? Mit
tudnak az ilyesmiről keleten, ahol teliholdas éjszakákon nem hallatszik az éhesen ügető farkas panaszos üvöltése?
Hiller vendéglőjében azután megtörtént egy napon a döntő szóváltás. A gúnyos, éles vitát Teddy Back így fejezte be:
– Elég a fecsegésből. Ha éjszakára kisétálsz Fred Martins erdejébe, rám találhatsz a pataknál, ahol a villámsújtotta fenyő van. Azt hiszem, megértettél. Éjfélre ott leszek. Nem szeretnék hiába várni rád, Ronald Kerry!
– Légy nyugodt – és még kétértelműen hozzátette –, nem fog rád virradni, Teddy Back.”

 


 

Tigrisvér

Rejtő Jenő

“Molly az ujjait morzsolgatta kínjában. Mi fáj? Nem tudta. Itt állt előtte az a nyílt arcú, nyugodt fiatalember… A világ valamennyi férfia között ez lenne a legkedvesebb neki, de… De ez egy szörnyeteg! A Tigris fia.
– Miért… tette… mindezt? Hiszen gyűlöl bennünket és mindenkit… Molly eléje lépett, egész közel. Tágult szemmel nézett egyenesen a férfi szemébe. Sokáig álltak így. Robin lassan elfordította a fejét. A szája szélén fájdalmas rándulás vibrált át.
– Robin – suttogta a leány –, beszéljen őszintén… nem tudom… nem akarom hinni…
Hogy szerette volna átkarolni a leányt, magához szorítani, hiszen szerette!
– Robin – mondta most már enyhébben, könnyes szemmel, és két kezét a fél vállára tette.
– Mit akar?… – kérdezte rekedten, türelmetlenül – nem mindegy, hogy mi az igaz? A Tigris fia vagyok! Tigrisvérem van. Kerülnöm kell, ha szeretek valakit! Minden ősöm rabló volt, és minden utódom rabló lenne… Tigrisvér folyik az ereimben! Menjen tőlem, Molly… Elátkozott, ha hozzám ér…
Nézték egymást. És mindketten egy arcot láttak: a fél szemöldöke lepörkölve, macskabajusz, borostás áll…
A Tigris vigyorgott rájuk. Az ős!”

 


 

Vanek úr Párizsban

Rejtő Jenő

“Sába Királynője az asztalnál ült, és borotválkozott. De szokott káromkodni és pipázni is, ami királynőknél igazán ritkaság.
Káromkodásra feltétlenül okot szolgáltatott a zsilettje. Ugyanis ez az egyetlen fegyver a világon, amely akkor veszélyes igazán, amikor elkopott az éle. Ilyenkor roncsolja, töri a bőrt, mindössze a szőr iránt nyilvánít némi kíméletet.
A fentiek után bizonyára minden olvasó előtt kétségtelen, hogy Sába Királynője férfi.
Hogyan lehet egy királynő férfi?
Mondjuk, ha úgy hívják, hogy Sába István, és a Sába név eszébe juttatja csúfolódó ismerőseinek a róla elnevezett királynőt.
Erről az ókori hölgyről még La Grenelle erődjében is hallottak.
Sábának nem kellett volna a csúfolódást tűrnie, mert mindenki tudta, hogy tavaly Marokkóban megverte a kantinost, akit előtte még soha senki nem tudott megverni, csak az Úristen, mert a fél szemére hályogossá tette.
Sába tehát alaposan rácáfolt a csúfnevére. Azonban kerülte a kötekedést, és egy gúnynév miatt nem mászott bajtársai képére. Valaha Sába István a kecskeméti színtársulattól érkezett egyenesen Brestbe, anélkül, hogy a „Vízkereszt” című előadást lemondta volna.
Színész volt.
Nagy csontú, mély hangú, jó kiállású fiatalember.
Valamikor nagy jövőt jósoltak neki a pályáján. És most itt ül az idegenlégió egyik helyőrségében, a legénységi hálóterem hosszú asztala mellett, ahol néhányán borotválkoznak.
Reggel bizottság érkezett Marokkóból Collidon kapitány vezetésével, hogy vizsgálatot tartson a tragikusan elhunyt Bradieux nevű közlegény ügyében. Ezért borotválkozott Sába. Ő is tanú, és még hárman.”

 


 

Címke:  

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

©2017 idStudio & SMThemes.com
oldal info: [email protected]